A városban működő vállalkozások hivatalos bejelentése alapján a következő másfél évben kétezer új munkahely lesz Székesfehérváron – jelentette be pénteken sajtótájékoztatón a város polgármestere.
Csaknem ezeregyszázzal bővíti dolgozóinak létszámát a Denso Magyarország Kft. és több száz szakembert vesz fel a tévégyártását Szombathelyről Székesfehérvárra telepítő Philips Kft. – mondta el Warvasovszky Tihamér. A polgármester hozzátette: további munkahelyeket teremt a Cerbona Rt., az Alba Glas Kft, a Lidl üzletlánc év végére elkészülő logisztikai központja és az IBM helyére települő, számítógép összeszerelést végző Sanmina SCI.
Warvasovszky Tihamér szerint Fejér megye székhelyén már most is kedvezőek a foglalkoztatottsági adatok: a munkanélküliségi mutató júniusban 3,75 százalék volt, ami alig valamivel több mint fele az országos munkanélküliségi rátának. Hozzátette: az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a fiatalok, a 45 éven felüliek, és a fogyatékkal élők munkába állásának segítésére. Ennek eredménye, hogy az önkormányzat segítségével néhány hete több tanulásban korlátozott fiatal talált munkahelyet az egyik bevásárló központban.

Ha megtalálják, akkor is az Everesten marad Suhajda Szilárd holtteste
A család döntött így.