Üzleti tippek

Javuló vállalati gazdasági kilátások

Míg a nagy cégek júniusban kissé visszafogottabbak lettek gazdasági kilátásaik megítélését illetően, a kis- és közepes cégek változatlanul optimisták – derül ki az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet június felmérésből.

A felmérés szerint a kis- és középvállalati konjunktúra-index júniusban 52 százalék volt, szemben az egy hónappal korábbi 50,3 százalékkal és az egy évvel ezelőtti 47,6 százalékkal. Júniusban a száz legnagyobb nagyvállalat TOP-100 konjunktúra-indexe 54 százalék volt, szemben az egy hónappal korábbi 57 százalékkal, és az egy évvel ezelőtti 53 százalékkal. A saját vállalkozás jövőjét rövid távon a kis- és közepes cégek 35 százaléka értékeli pozitívan, míg 44 százalékuk változatlannak látja.

A felmérés rámutat arra is, hogy a kis- és középvállalati szektor versenyhelyzete a korábbinál kedvezőbb. Piaci pozícióit alapvetően megingató verseny kialakulásától a vállalkozások csökkenő aránya, mintegy 25 százaléka tart. Működési területén új, tőkeerős versenytárs megjelenését is kevesebben, a cégek 39 százaléka feltételezte júniusban, mint egy hónappal korábban.

A kis- és középvállalatok előrejelzése szerint a termelési feltételekben rövidtávon nem várható jelentős változás, s az előrejelzések szerint a cégek többsége rövid távon készletállománya szinten tartásával számol. A belföldi értékesítés előrejelzésekor a második félévben javuló értékesítési helyzettel kalkulál minden harmadik vállalkozás, míg a hazai értékesítési helyzet romlását a cégek 22 százaléka tartja reális lehetőségnek. A külpiaci értékesítés bővülésével a cégek 24 százaléka számol a korábbi 20 százalékkal szemben: értékesítési lehetőségeinek megtartását 64 százalékuk feltételezi.

Az Ecostat kimutatta azt is, hogy júniusban a kis- közepes szektor beruházási szándéka kismértékben gyengült, fél éven belül a cégek 47 százaléka tervezi technológiai jellegű fejlesztés beindítását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik