Üzleti tippek

A magyar cégek hatoda csal adót

A rendőrség adatai szerint tavaly mintegy negyvenmilliárd forintnyi (159 millió eurónyi) bizonyított kárt okozott a gazdasági bűnözés Magyarországon, ám ez a szám felderítetlen esetekkel együtt akár az ötszörösére is rúghat.


Arra azonban becslések sincsenek, hogy ebbő1 mekkora értéket képviselnek a mérleghamisítások. Azt lehet sejteni, hogy ezek száma nagy, ám összegük viszonylag kicsi. Magyarországon ugyanis az igazgatók prémiumuk érdekében előszeretettel kerekítik fel az eredményeket. Amikor sorra derültek ki a Parmalathoz hasonló nagyvállalatokról (is), hogy vezetőik milliárdos károkat okozva éveken át hamisították a mérleget saját jövedelmük gyarapítása érdekében, akkor sok magyar polgár arra gondolt: hála az égnek, nálunk nem lehet ennyit ellopni, most hogy már lényegében vége a privatizációnak. A vállalati mérleghamisítások értékét tekintve, alighanem igazuk is volt. A kísérletező kedvet viszont alighanem alulbecsülték. A módszerek egy privatizációs viszonyok között edződött cégvezetőnek nem okozhatnak nehézséget: fiktív árbevételre úgy lehet például könnyen szert tenni, hogy az igazgató egy másik céggel összejátszva annak számlát ad értékesítésről, majd visszavásárolja a termékeket. A termék természetesen el sem hagyja a gyárat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik