Tíz éve nem volt olyan rossz szezonkezdet a strandokon, mint az idén -mondják a fürdő-üzemeltetők. A májust már szinte biztos, hogy veszteséggel zárták a strandok, de egy-két napot leszámítva még júniusban sem volt igazi strandidő. Már az is előfordult, hogy a rossz idő miatt nem nyitottak ki fürdőt – tudta meg az RTL Klub.
Az utóbbi három nap alatt alig több mint 30 ezren látogattak ki a fővárosi strandokra, miközben tavaly egy átlagos hétvégén 100 ezren is megfordultak a fürdőhelyeken. Kiss Ferenc, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. osztályvezető-helyettese elmondta: a hosszú ideig tartó rossz idő miatt néhány strandot nem nyitnak ki, de olyan is akad, amelyik zuhogó esőben is várja a vendégeket.

Kubatovék gyengesége lenne, ha a BL-zakók ellenére letérnének az új útról
Martin Albertsen az EHF honlapjának adott interjújában soha vissza nem térő alkalomként aposztrofálta a Ferencvárostól kapott ajánlatot, ezzel indokolva, hogy otthagyta a svájci női kézilabda történetének legnagyobb projektjét. „A belső ösztönöm azt súgta: csináld, Martin!” – tette még hozzá. Vajon nem csalódott már most a megérzéseiben?