A háromszázból akár száz magyar konzervüzem is bezárhat, mert nem bírják a drága hazai alapanyag, növekvő energiaárak miatti versenyt.
A termelők már tudják: idén alig vásárolnak tőlük borsót, uborkát, de nem sok jóra számíthatnak a gyümölcstermelők sem. Pedig a hazai zöldség- és gyümölcstermesztőket az uniós csatlakozás egyik nyertesének mondják. A 2,5-3 millió tonnás éves magyar termésből több mint egymillió tonnát feldolgozó, így a legnagyobb vevőnek számító tartósítóipar képviselői viszont korántsem látják ilyen rózsásan a jövőt. Rövidesen akár száz gyár is bezárhat, így harmadával is csökkenhet a hazai konzervipar – állítja Ábrahám Tibor, a Magyar Tartósítóipari Szövetség elnöke. Emiatt idén például a borsótermelők is rosszul járnak: várhatóan a tavalyinál 30-40 százalékkal kevesebb borsóra lesz kereslet, így a szezonnyitó ipari zöldségből a korábbi százezer tonna helyett alig hetvenezer tonna fogyhat.
„Van olyan, akinek van félnivalója” – megnéztük, hol őrzik a hamarosan megnyíló ügynökaktákat
Hamarosan nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat. Megnéztük, hol és hogyan őrzik a dossziékat, illetve pontosan milyen munkát végeznek jelenleg a levéltár dolgozói azért, hogy a jövőben bárki böngészhesse az adatokat.
