Üzleti tippek

Telefondíj-támogatás a rászorulóknak

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) bruttó ezer forintot átvállal az arra rászoruló vezetékes telefonnal rendelkezők havi számlájából – mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: a szerdán megjelent miniszteri rendelet szerint a fogyatékossági támogatásban, a magasabb összegű családi pótlékban, a rendszeres szociális segélyben, az időskorúak járadékában és az alanyi jogon ápolási díjban részesülők augusztus 31-ig nyújthatnak be támogatás iránti kérelmet telefonszolgáltatójukhoz.

A miniszter közölte: a tárca számításai szerint a rendeletnek 200-250 ezer kedvezményezettje lehet, erre a célra a központi költségvetésben 2004-re 1,6 milliárd forintot különítettek el.

A miniszter utalt arra, hogy a már jelenleg is egyetemes szolgáltatást igénybe vevő egyéni előfizetők a kérelemhez szükséges nyomtatványt a telefonszámlához mellékelve kapják meg.

Azok a szociálisan rászorultak, akik jelenleg nem egyetemes szolgáltatásra fizetnek elő, akkor kérvényezhetik a kedvezményt, ha átváltanak egy egyetemes díjcsomagra. A kedvezmény első alkalommal az októberi telefonszámlán jelenik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik