Egy írországi befektető cég 36 tornyos szélerőmű-parkot kíván létesíteni a Bakonyban Zirc és Olaszfalu térségében; a mintegy 30 milliárd forintos beruházás a jövő év tavaszán kezdődne.
A beruházó jelenleg a hatósági engedélyeztetési eljáráshoz szükséges terveket készíti. Horváth László, Zirc polgármestere, a beruházás bejelentésekor elmondta: szerinte ez a fejlesztés a hátrányos helyzetű bakonyi térségben beindíthatja a beruházási kedvet. Ezt támasztja alá az is, hogy az egy írek megjelenése óta újabb két vállalkozás – egy német és egy magyar – jelentkezett, hogy szélerőmű-parkot szeretnének létesíteni a Bakonyban.
A Bakonyban a tési fennsíkra korábban tervezett szélerőmű építését a nemzeti park és a környezetvédelmi hatóság táj- és madárvédelmi szempontból nem engedélyezte, viszont Zirc és Olaszfalu térségében lehetséges – a friss szélerőmű-térkép alapján – ilyen beruházás megvalósítása.
Magyarország az uniós csatlakozással vállalta, hogy 2010-ig a teljes energia felhasználásának 6 százalékát a megújuló energiaforrásokból – szélenergia, biomassza (hőenergia) és napenergia – elégíti ki. Jelenleg egy százalékos ez az arány.
Török Gábor: Magyar Péterrel olyan kontraszt képződött meg, amiben másképp látjuk Orbán Viktort
„Ha nem lenne Magyar Péter, Orbán Viktor országjárását elfogadhatónak lehetne nevezni. Ami számára probléma, az a kontraszt” – fogalmazott Török Gábor a 24.hu kampányfinist elemző műsorának záró Törökülés-részében. Szó volt a búcsúzkodó Orbán Viktorról, a Tisza Párt elnökéért bolonduló fiatalokról és arról is, hogy a politológus számszerűen milyen eredményt vár a vasárnapi választáson.
