Üzleti tippek

Új hitel uniós pályázatokhoz

Újabb kedvezményes hitelhez juthatnak a kis- és középvállalkozások a Magyar Fejlesztési Banktól. Az államilag támogatott kölcsönt azok kaphatják meg, akik ebből az európai uniós pályázatokhoz szükséges önrészt akarják fedezni.

A hitel feltételei:
– a hitelprogram keretösszege: 2004–2006. évre 35 milliárd forint,
– a hitel típusa: éven túli beruházási hitel,
– összege: az MFB közvetlen finanszírozása esetén 50 millió és 250 millió forint között, kereskedelmi bankok közreműködése esetén 5 millió forinttól 250 millió forintig terjed,
– kamata: legfeljebb 3 havi EURIBOR+4,5 százalék/év.
– lejárata: maximum 15 év,
– türelmi idő: a projekt cash-flow-ja alapján, de a rendelkezésre tartás lejáratát követően maximum 1 év,
– a támogatás formája: a kedvezményes kamat miatt a hitelprogram „de minimis” támogatásként kezelendő, vagyis az egy vállalkozásnak nyújtott támogatástartalom három év alatt nem haladhatja meg a 100 ezer eurónak megfelelő forintösszeget,
– nem kaphatnak ilyen hitelt: a külföldre irányuló szállítási ágazatba tartozók, a mezőgazdasági, halászati tevékenységet végzők, illetve ezek marketingjét végzők, valamint az exporthoz közvetlenül kapcsolódó tevékenységet folytató vállalkozások sem.

Sok magyar kis- és középvállalkozásnak remek ötletei vannak a tekintetben, hogy miként lehetne minél nagyobb szeletet kihasítani az uniós forrásokból, ám már ott elakad, hogy nem tudja biztosítani az uniós pályázatokhoz szükséges önrészt sem. S hogy ez ne jelentsen akadályt, s Magyarország az uniós pályázatok révén mind nagyobb összeghez juthasson, abban segít a Magyar Fejlesztési Bank májusban elindított hitele.

Az újfajta kölcsön a Nemzeti Fejlesztési Terv Operatív Programjai keretében meghirdetett pályázatok szerint kötelezően előírt saját forrás 50 százalékának, valamint a beruházás további, támogatáson felüli forrásigényének finanszírozására használható fel május elsejét követően. Ugyancsak ebből lehet fizetni a vissza nem térítendő áfát, viszont más kölcsön kiváltására már nem használható fel.

A hitelt tehát a kis- és középvállalkozások számára nyújtja az MFB, ám közülük is csak a legmegbízhatóbbaknak, a legjobban teljesítőknek. Így nem kaphatnak ilyen hitelt – többek között –, akik az elmúlt két évben veszteségesek voltak, netán csődeljárás, felszámolás vagy végelszámolás alatt állnak, esetleg korábban támogatásban részesültek, ám az ezzel kapcsolatos szerződésben vállalt kötelezettségeiket nem teljesítették.

A hitel folyósításában több kereskedelmi bank is részt vesz, a hitelkérelmet 50 millió forintig ezen bankokhoz kell benyújtani a vállalkozásoknak, az ennél nagyobb összegre szóló hitelkérelem viszont közvetlenül a fejlesztési banknál is beadható.

A hitel folyósításának több feltétele is van: így például, hogy a cégnek meg kell kötnie a támogatási szerződést, s be kell mutatnia a beruházás jogerős hatósági engedélyeit is bank részére. A kölcsön folyósításához még számos egyéb feltételt is megkövetelnek, ám remélhetőleg ez túl nagy gondot egyetlen olyan vállalkozásnak sem okoz, amelyik vett már fel korábban beruházási hitelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik