Új borászati, idegenforgalmi és kulturális rendezvénysorozat, a Füredi Bor-Juniális elnevezésű háromnapos ünnepség évenkénti megtartásáról döntöttek a balatonfüredi vállalkozók, civil szervezetek és az érdekelt intézmények – tájékoztatta az MTI-t a polgármesteri hivatal osztályvezetője.
Cserép László elmondta: a tervek szerint minden Pünkösdöt követő első hétvégén rendezik meg az eseményt, amelynek egyik kifejezett célja ösztönözni a magyar bor kultúrált fogyasztását és erősíteni Balatonfüred a Szőlő és Bor Nemzetközi Városa hírnevét és rangját.
– A borversenyt június 4-én tartják a korábban már kidolgozott részvételi szabályzat és a kialakult hagyományok szerint, az ünnepélyes eredményhirdetésre pedig a Hotel Annabella éttermében kerül sor június 6-án. Újdonságot jelent viszont a június 5-én megtartandó borászati gépkiállítás és vásár, valamint az a tudományos-népszerűsítő előadássorozat, amelyet az Árkád Hotel panteonjában rendeznek. – tette hozzá az osztályvezető.

Halálra ítélték Trump cégeit, de a haláltusa évekig is eltarthat
Már az előzetes tárgyalás során kimondta a bíróság, hogy Donald Trump családi cégeiben rendszeresen felértékelték a vagyontárgyakat, hogy kedvezőbb feltételekkel jussanak hitelhez. A döntésnek azonban hosszú távú és végzetes hatása is lehet Trumpék pénzügyeire.