Üzleti tippek

Az Uniónak is jó a magyar eva

Az Európai Unió egy hirtelen adódott problémával, a magyar evával akar megbirkózni. Az egyszerűsített vállalkozási adó révén a magyar kormány több bevételhez jut ráadásul kisebb beszedési költséggel, ám a rendszer nem illeszkedik az uniós szabályokhoz.

Az EU illetékese szerint ezért szabálysértési eljárást kell indítani, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a közösségi jogot. E kijelentés nyomán felmerül a kérdés, ha tényleg mindig ez a cél, akkor mire való a lisszaboni program. Annak megvalósításához ugyanis jó néhány olyan innováció kell majd, amely esetleg nem (nagyon) illeszkedik a múltban hozott szabályokhoz. Az unió jobban tenné, ha rokonszenvvel figyelné ezt az adózási hungaricumot. Ha a szükséges korrekciók után elég sok jó tapasztalat gyűlik össze, akkor (a gyökerestül való kiirtás helyett) inkább támogatni kellene e konstrukció bevezetését Európa-szerte, a kitűnő innovációt kiötlő országot pedig uniós érdemrenddel lehetne jutalmazni. A szabálysértési eljárásban kiszabott büntetés már csak azért is szigorú is lesz (ha lesz), mert az ország által befizetendő uniós tagdíj számításának alapja a korrigált áfaalap, és a közösség szerint az eva csökkenti azt.

Pedig a tényszámok alapján az APEH állítja, hogy nem kevesebb, hanem több áfát szed be az evásoktól, amit az elmélet is alátámaszt. Ha az uniós szakemberek számára nem eléggé meggyőzőek a kívülállók számára hozzáférhetetlen adózási adatok, az elvi megfontolások esetleg segíthetnek a meggyőzésükben. Az áfa egyidejűleg teljes értékadó a végfogyasztóknak és bruttó jövedelemadó a vállalkozások számára. A cégek tehát csak az általuk hozzáadott érték után fizetnek áfát. Az EU jobban tenné, ha rokonszenvvel figyelné ezt az adózási hungaricumot.

Bár az EU szakértői még attól tartanak, hogy az evások kevesebb áfát fizetnek – a dolog (tragikomikus) érdekessége, hogy a végfogyasztó az áru ellenértékében mégegyszer megfizeti azt az áfát is, amelyet az evás cég már egyszer átutalt a beszerzései után. Így az eva növeli az állam áfabevételét. Az evások által kibocsátott áfás számla nem sérti, hanem éppen szolgálja a harmonizációt. Ha az evázó cégek nem áfás számlát bocsátanának ki, akkor felborulhatna az utána következő munkamegosztási fázisokban az áfa beszedése és a végfogyasztó adóztatása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik