Üzleti tippek

Magyarország közel 160 milliárdot fizet az EU-kasszába

admin
admin

2004. 05. 24. 00:00

Magyarország az Európai Unió költségvetésébe az idén várhatóan 33 milliárd forint vámbefizetést teljesít, az áfa, illetve a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) alapú befizetésként pedig további 124,3 milliárd forintot utal át az EU büdzséjébe – mondta Bathó Ferenc, a Pénzügyminisztérium főcsoportfőnöke az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága európai integrációs albizottsága ülésén.

A magyar állam az átutalásokat havonta egyenlő részletekben teljesíti. Mint azt a főcsoportfőnök elmondta: az európai uniós befizetéseket egyrészt az adott tagország vámbevételei alapján vetik ki, azoknak 75 százalékát kell az EU költségvetésébe átutalni, másrészt az áfa-befizetések, illetve az GNI adja egy bizonyos részét a hozzájárulásoknak, valamint az úgynevezett brit korrekció járul hozzá a teljes befizetési összeghez. Emellett ugyan 2004-ben Magyarországnak még nem kell ilyen befizetést teljesítenie, de 2005-től az EU-s befizetések része lesz az úgynevezett cukorilleték is – mondta el Bathó Ferenc.

Mivel az egyes tagországokban az adórendszer szabályozása a nemzetállam hatásköre, ezért az áfa-befizetéseknél egyfajta bonyolult számítási módszer alapján képzett harmonizált áfa-alapot mutatnak ki az egyes tagország számára, ennek alapján kell az államnak a befizetést teljesítenie. A harmonizált áfa-alapnak azonban felső korlátja van, az nem haladhatja meg a GNI 50 százalékát.

Bathó Ferenc azt is elmondta: idén az áfa-alapú hozzájárulás mintegy 20 milliárd forintot jelent majd, a bruttó nemzeti jövedelem, a GNI alapú hozzájárulás több mint 92 milliárd forintot tesz ki, a brit korrekcióra pedig 10,2 milliárd forintot kell fordítania az országnak.

Kérdésekre a főcsoportfőnök közölte: az ez évi EU-s hozzájárulást 262,5 forint/euró árfolyamon számították ki, mert azt mindig a befizetés előtti év decemberében állapítják meg. A befizetéseket egészen addig forintban kell teljesítenie Magyarországnak, amíg az ország nem tartozik az eurózónába.

A jövő évi terhekről szólva a főcsoportfőnök kifejtette: 2005-ben mintegy 45 milliárd forintot kell befizetnie Magyarországnak a közös büdzsébe a vámok alapján, a többi hozzájárulás pedig hozzávetőleg 200 milliárd forint lesz. Ez az összeg a következő évben már tartalmazza a cukorilletéket is, ami 6 milliárd forint körüli összeg.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Hajléktalanok mutatták meg féltett vagyonukat

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.