Üzleti tippek

Elindult a Wizz Air első járata

admin
admin

2004. 05. 19. 00:00

A Wizz Air, Európa új diszkont légitársasága szerdán elindította első járatát, Katowicéből Londonba, teljes foglaltsággal. Szerdán még két járat ment Rómába és Milánóba – tájékoztatott sajtóközleményében a cég.

A most indult első, Katowice és London közötti napi egy járat július 1-től napi kettőre nő, a következő hetekben és hónapokban pedig több más európai nagyvárosban is indulnak Wizz Air gépek. Így Párizs, Barcelona, Athén, Prága, Brüsszel és Stockholm is hamarosan elérhetővé válik a dél-lengyelországi városból.

A jegyfoglalások mértéke meghaladja az előzetes várakozásokat és a korábban számított gépkihasználást is. A Wizz Air kezdetben hetente 29 járatot indít. Budapestről június 24-én indulnak 11 európai célállomásra a járatok. Az egy útra szóló legolcsóbb jegy 990 forint, repülőtéri illetékkel 5-6 ezer forint között lesz, a legmagasabb pedig 50 ezer forint körül alakul majd.

A Wizz Air vezérigazgatója, Váradi József a társaság által szállítandó utasok számát korábban évi kétmillióra becsülte a kezdeti időszakban, és már idénre sem várt veszteséget. A tervek szerint 2005 tavaszára a magánbefektetők tulajdonában lévő Wizz Air havi 250 ezer jegyet értékesít.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.