A magasabb felvásárlási árak reményében közösen értékesítik hízóikat a sertéstartó gazdák. A vágóhidak szerint azonban a piaci folyamatokat így sem tudják befolyásolni.
A hazai élősertés-piac negyede, összesen egymillió sertés felett rendelkező termelői szerveződés alakult a közelmúltban. A Magyar Sertéstartók Szövetsége (Sertésszövetség) a politikától független társulás, tagsága közösen lép fel a piacon, hogy kedvezőbb felvásárlási árat vívjon ki magának – közölte lapunkkal Sákán Antal, a szövetség elnöke, az idén márciusi agrárdemonstráció egyik fő szervezője.
A sertéshizlalással foglalkozó gazdák néhány országrészben már tavaly 26 térségi integrációs szervezetet, termelői csoportot alakítottak, amelyekből eddig 17 csatlakozott az új szervezethez. Rajtuk kívül egyéni és családi gazdálkodók, gazdasági társaságok, mezőgazdasági szövetkezetek és állami gazdaságok lettek a Sertésszövetség tagjai.
A sertéstartók érdekképviseletét korábban más szervezetek is zászlajukra tűzték – köztük a Magyarországi Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége, valamint a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége. Sákán szerint a gazdák saját kezükbe akarják venni sorsukat, ezért szükség van az alulról szerveződő, kizárólag a sertéságazat problémáira koncentráló új szövetségre. Érdekes, hogy a napokban a MOSZ is egy új sertéses érdekképviselet gründolásába fogott, amely a Sertéstartók Országos Szövetsége nevet viseli.
Az elnök szerint az új szövetség előnye, hogy a gazdák összehangolhatják beszerzéseiket és fejlesztéseiket, így jobban eladható terméket tudnak előállítani. A Sertésszövetség azonban az uniós csatlakozás után nem tud majd a piac által elfogadottnál jóval magasabb árakat elérni, mert akkor a magyar vágóhidak külföldről fogják beszerezni a sertéshúst.

Kádár: „Előbb tüzelünk, utána kérdezünk”
Az állambiztonság módszerváltása Kádár és a pártvezetés instrukciói alapján történt az 1960-as évek elején, az erőszakot háttérbe tolták, a hatalom kódja a bomlasztás lett. Felszámolták a régi, ávós beidegződéseket, de az első titkár azért néha elragadtatta magát.