Üzleti tippek

Továbbra is vonzza Magyarország a német és francia beruházásokat

A magyarországi német és francia cégek beruházási várakozásai kedvezőek, 34 százalékuk a tavalyinál több, 41 százalékuk változatlan mértékű invesztícióval kalkulál, s mindössze 25 százalék fektet be az idén kevesebbet, mint tavaly – derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara hétfőn közzétett konjunktúra-jelentéséből.

A felmérésben szereplő 70 német és 12 francia cég 82 százaléka vélekedik úgy, hogy korábbi beruházásait megismételné ma is, 17 százalékuk ezt némi változtatással tenné, s csak 1 százalékuk nem ismételné meg korábbi beruházási döntését.

Az árbevétel e cégeknél becslésük szerint várhatóan 11 százalékkal, a költségek 7 százalékkal, a nyereség pedig 10 százalékkal nő 2004-ben – derül ki a kamara idei felmérésében résztvevő prognózisából.
Gazdasági helyzetének javulására számít a cégek 38 százaléka, változatlan kilátást jósol 33 százalék, romlásra 29 százalék készül.

A Magyarországon működő német vállalatok 54 százaléka szerint 2008-ban, 40 százaléka szerint pedig a 2009-2010-ben kellene bevezetni az eurót Magyarországon, míg 6 százalék a 2010 utáni bevezetést ajánl – áll a jelentésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik