Üzleti tippek

Szolgáltatások – Pénzügyek

admin
admin

2004. 04. 21. 00:00

1. Banki szolgáltatások

A kis- és középvállalkozások közül elsősorban az 1 milliárd forint árbevétel fölötti cégeket, a szektorok közül pedig leginkább a termelő és szállítmányozó cégek számára jelent nagy kihívást a csatlakozást követő verseny – véli Gyöngyösi László, a Citibank értékesítési igzagatóhelyettese. A pénzpiacon várhatóan megjelennek majd a külföldi anyabankok fiókjai, ami a vállalkozások által elérhető banki források olcsóbbá válásához vezet. A szakember a jegybanki alapkamat ütemesebb csökkenését és ezzel a forint finanszírozás kedvezőbbé válását is reméli. Már érezni lehet, hogy a csatlakozás közeledtével, élénkülnek a kis- és középvállalkozói szektor külkapcsolatai és ezzel párhuzamosan erősödik nemzetközi pénzforgalmuk. A Citibank ezt a folyamatot azzal kívánja elősegíteni, hogy kis- és középvállalati ügyfelei első devizaszámlájukat díjmentesen tudják megnyitni.

E vállalkozói kör számára jelentős finanszírozási lehetőséget jelent az EU pályázatok köre. Éppen ezért a bank felkészült a pályázatokkal kapcsolatos finanszírozási igények gyors kezelésére, amelyekre a pályázatírás során rendszerint már csak napok maradnak. Az uniós forrásokra irányuló pályázatok előfinanszírozása, valamint a szükséges biztosítékok bankgaranciával való fedezésére 5-8 nap alatt tudnak választ adni. A pályázatoknál rendszerint felvetődik az időtáv problémája, hiszen egy sikeres pályázat esetében is hosszú hónapoknak kell eltelnie ahhoz, hogy a támogatás, vagy annak egy része megérkezzen Brüsszelből. A vállalkozásoknak viszont rendszerint ezt megelőzően is szüksége van finanszírozásra. A Citibank az ügyfelek minősítése során meghatároz egy hitelkeretet, amelyet egy éven belül azok saját ütemezésük és szükségleteik szerint használhatnak fel. A hitelfedezet hiányára jelent megoldás az a Hitelgarancia Rt.-vel kötött megállapodás, amely lehetővé teszi a bank számára, hogy a piaci érték 120-130 százalékáig is finanszírozza a kis- és középvállalkozások által felajánlott fedezetet.

2. Uniós források

Az uniós pályázatok jelentős finanszírozási forrást jelenthetnek a kis- és középvállalkozások egyes projektjei számára, ám nem könnyű kiigazodni az angol nyelven meghirdetett számos pályázat között, nem egyszerű feladat a konzorciumokhoz partnereket találni, szükség van számos információra és arra a knowhowra is, amely a sikeres pályázt megírásához szükséges. Mivel az Európai Bizottság mindössze néhány éve kezeli kiemelt prioritásként a kis- és középvállalati szektor támogatását, így általában elmondható, hogy az európai uniós vállalatok nem ismerik eléggé az EU pályázati lehetőségeit. A Geonardo Kft ezért ma már Európa szinte valamennyi országában szervezi az EU Pályázati Oktatónapok International tréningjét, ahol angol nyelven, helyi meghívott előadókkal kiegészítve segítik a tagállamok vállalatait kiigazodni az uniós pályázatok útvesztőiben. Bodó Balázs, a Geonardo Kft ügyvezetője szerint az a gyakorlat-orientált, dinamikus és fiatalos stílus, ami mindig is jellemezte a Geonardo tréningjeit, a külföldön is ugyanakkora sikert arat mint Magyarországon. Ha valaki részt kíván venni a tréningeken, érdemes az Euoldalon (www.euoldal.hu) utánanéznie, hogy éppen hol turnézik a cég.

A Geonardo Kft másik felkészítő szolgáltatása az Európa Klub (www.europaklub.hu), amely idehaza először vállalkozott arra, hogy a kis- és középvállalkozások igényeit felmérve, számukra testreszabott, megoldásokat nyújtson. A cég itt elsősorban azokra az ügyfelekre számít, akik korábban befizettek ilyen-olyan „pályázatfigyelő” szolgáltatásokra és csalódtak. A szolgáltatás lényege, hogy a Geonardo Kft átadja azokat az ismereteket, amelyek a régió talán legsikeresebb EU projektfejlesztő cégévé tették, és segít abban, hogy ezeket az ismereteket a tagvállalatok a lehető leghatékonyabban alkalmazzák a saját szakterületükön.


vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 1968. április 12.
Mátrai Zsuzsa énekesnő részt vesz az Egy óra Majláth Júliával című műsor felvételén. A műsort húsvét hétfőn mutatják be a Magyar Televízióban Kalmár András rendezésében.
MTI Fotó: Patkó Klári
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.