Üzleti tippek

Szolgáltatások – Közlekedés, szállítmányozás

1. Gépjárművek

A gépjárművek kereskedelmében két jelentős változást hoz az uniós csatlakozás: az egyik, hogy megszűnik az értékesítőhelyek márkakizárólagossága, a másik, hogy megszűnik a gépjárművek árának országonkénti meghatározása. Eddig a gyártók saját értékesítési hálózatokat hozhattak létre, amelyek kizárólagos értékesítési jogosítványokkal bírtak és amelyek között feloszthatták egy adott ország területét. A csatlakozást követően azonban Magyarországon is érvényes lesz a nyílt verseny, ami azzal is jár, hogy az egyes kereskedésekben nemcsak egy márka modelljeit értékesítik majd, mondja Eric Rigaux, a Peugeot marketingigazgatója. A cég négy fő szempontot határozott meg, amelynek meg kell felelnie egy kereskedésnek, ha Peugeot gépkocsikat kíván értékesíteni: az emberi tényező, a szalon kinézete, a pénzügyi helyzet, valamint a jogi kérdések. Minez az ügyfelek számára kedvező lesz, hiszen a szolgáltatások színvonalának emelkedését hozza. A Peugeot dealerei már készülnek az új helyzetre, amelynek november elsejéig kell megfelelniük és az országban számos helyen az új előírásoknak megfelelő szalonokat építenek. A másik előírás az árak alakítását a hazai vásárlók számára nem túl kedvezően befolyásolja, hiszen megszűnik az a lehetőség, hogy a gépkocsik árait az adott ország fizetőképes keresletének figyelembevételével határozzák meg. A csatlakozást követően 2005 év végéig valamennyi országban nagyjából egységes árszintet kell kialakítani, ami a hazai árak növelését jelenti majd. Jelenleg a személygépkocsik árában mintegy 10, a kisteherautóknél pedig 30 százalékos a különbség, amelyet a Peugeot fokozatosan kíván kiegyenlteni. Mint Eric Rigaux elmondta, csak akkor teszik meg az árnövekedés irányában a lépéseket, ha a piac felkészült rá. Erre példa, hogy amikor a hazai piacon bevezették a regisztrációs adót, a Peugeot átmenetileg némiképp csökkentette aktuális árait.

2. Üzemanyag

Az ország csak akkor válhat felkészültté az uniós csatlakozásra, ha a gazdaság szereplői rendelkeznek az unióval, a csatlakozással kapcsolatos információkkal– véli Mészáros Sándor, a Shell értékesítési igazgatója és hozzáteszi – éppen ezért a Shell nagy hangsúlyt fektet arra, hogy partnerei a csatlakozást követően is megőrizhessék, vagy javíthassák versenképességüket. Ezért is csatlakoztak az Üzlet&Siker kis- és középvállalkozói projekthez támogató partnerként. A Shell olyan üzemanyagkártyát bocsát a vállalkozások rendelketézésére, amelyet az uniós tagállamokban 20 ezer helyen fogadnak el fizetőezközként és nem csak üzemanyagvásárlásra. Használója fizetheti vele az útdíjat, a kompot, az alagutat, az autómentést, cstlakozik hozzá assistant szolgáltatás és ingyenes balesetbiztosítás is. Mindezeken túl a kártyával kedvezményesen lehet megvásárolni az üzemanyagot, hiszen halasztott fizetést tesz lehetővé és mennyiségi kedvezményt is nyújt. A kapcsolódó és interneten elérhető flotta menedzsment szoftver segítségével pedig a cég nyomonkövetheti és optimalizálhatja üzemanyagköltéseit, amelyekről elektronikus számlaadatokat kaphat könyveléséhez is. A kártyához kapcsolódó szolgáltatás továbbá, hogy külföldi áfavisszaigénylését a Shell intézi, így az akár két héten belül is megérkezhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik