Üzleti tippek

Többet fordít a GKM a kkv-k támogatására

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium számítása szerint az idén 14-15 ezer mikro-, kis- és középvállalkozás jut támogatáshoz a különböző pályázati és egyéb pénzügyi konstrukciók révén, az így generált fejlesztések 140-150 milliárd forintra tehetők – hangsúlyozta Pongorné Csákvári Marianna, a tárca helyettes államtitkára.

Elmondta: tavaly 13-14 ezer mikro-, kis- és középvállalkozást kapott támogatást és az általuk megvalósított fejlesztések 130-140 milliárd forint körülire tehetők.A helyettes államtitkár elmondta, hogy tavaly a Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Program keretében 12 pályázatot hirdettek meg, 4.509 nyertes pályázó kapott 11,7 milliárd forint támogatást.

Az idén a gazdasági versenyképesség operatív program keretében a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak öt pályázatot hirdettek meg, és a február 16-a óta múlt hét péntekig 764 pályázatot adtak be, több mint 7 milliárd forint támogatást igényelve. Kérdésre válaszolva a helyettes államtitkár elmondta, hogy a beadott pályázatokat folyamatosan dolgozzák fel, és a bíráló bizottságok április végén ülnek össze.

Szerződéskötésre a pályázatok jellegétől függően kerül sor és ezt követően a tapasztalatok szerint ez a szektor egy éven belül befejezi a projektet. Elhangzott, az uniós pályázatokon kívül az idén a tavalyi pályázatok közül a háziorvosi jog megvásárlását, valamint az interneten megjelenést támogató pályázatokat írták ki hazai finanszírozásban.
A minisztérium támogatási rendszerében folytatódik a négylépcsős hitelprogram.

Töretlen az érdeklődés a Széchenyi Kártya-program iránt, ezért a minisztériumban azon dolgoznak, hogy a felvehető hitel összege a jelenlegi 5 millió forintról 10 millióra emelkedjen. Az eddig kiadott mintegy 12 ezer Széchenyi Kártya-tulajdonos közül 30 alatt van a hitelt vissza nem fizetők száma.

A midihitel keretében eddig 48 hitelkérelem érkezett a pénzintézetekhez mintegy 300 millió forint hitel igénylésére. Ebből 23 hitelszerződést kötöttek, 140 millió forint midihitel folyósítására. A Lánchíd Faktoring program keretében eddig 200 ügyletet bonyolítottak le, és mintegy 260 millió forint támogatást adtak hozzá.

Pongorné Csákvári Marianna szólt arról, hogy folytatódik a vállalkozások európai uniós felkészítése. A minisztérium “Az EU Házhoz jön” programja keretében 154 kistérségbe 22 ezer vállalkozáshoz jutottak el. Elhangzott: folytatódik a pályázatírásban segítséget nyújtók képzése, a multiplikátor program. A program első lépcsőjében végzettek hamarosan oklevelet vehetnek át, és a nagy érdeklődésre tekintettel a képzést az idén ősszel, illetve jövő év első felében ismét megtartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik