Egy hét múlva 25-40 százalékkal többe kerülnek a cégbejegyzéssel és a társasági szerződés módosításával kapcsolatos közzétételi díjak, drágul továbbá a céginformációs szolgálat igénybevétele is.
Április 7-étől 25-40 százalékkal emelkednek a cégbejegyzés és a változások közzétételének díjai. Az Igazságügyi Minisztérium rendelete meglepetésként érte a Fővárosi Cégbíróságot is. A cégbíróságot csupán egy héttel a rendelet kihirdetését megelőzően értesítette a tárca a változásról – tudta meg Könnyűné Mondok Edittől, a Fővárosi Cégbíróság vezetőjétől.
A cégbíróságon jelentősen megnőtt az ügyfélforgalom a rendelet megjelenése óta – tette hozzá Könnyűné. A jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok bejegyzése 10 ezerről 14 ezer forintra emelkedik és 5 ezerről 7 ezer forintra nő a változások közzétételének díja. A részvénytársaságok és korlátolt felelősségű társaságok esetében a bejegyzés közzétételének költsége 20 ezerről 25 ezerre, a változtatás megjelentetésének ára 10 ezerről 15 ezer forintra emelkedik. Azokban az esetekben is magasabb közzétételi kiadással kell számolni, amikor a társaságoknak maguknak kell közzétenni információt, például végelszámoláskor vagy befolyásszerzéskor.
A mérlegbeszámoló közzétételéért április 7-étől jogi személyiség nélküli társaságoknak 5 ezer, jogi személyiséggel rendelkező cégeknek 10 ezer forintot kell fizetni a Cégnyilvántartási és Céginformációs Szolgálat kasszájába (CCSZ). Ez 40 százalékos drágulást jelent. Emelkednek a céginformáció-kérések díjai is, amennyiben az igénylő személy nem közfeladat ellátásához kéri az adatokat. Ezek a díjak 500 és 4000 forint között mozognak.

„Ha végül tényleg kinyírnak, akkor ez a könyv legyen az emlékművem”
Egy éve halt meg szibériai börtönében Alekszej Navalnij. Memoárja és börtönnaplója, a Hazafi megrendítő olvasmány. Aki írta, az önjelölt politikai messiások garmadájával ellentétben tényleg meghalt az elveiért.