Üzleti tippek

Van kereslet a magyar tejre az unióban

Puhatolózó tárgyalásokat folytatnak olasz tejipari cégek magyar termelőkkel a májusi uniós csatlakozás utáni tejszállításokról – erősítette meg a Világgazdaság értesüléseit Krajcsovicz András, a gazdálkodói érdekképviselet elnöke. Információk szerint főként észak-olaszországi feldolgozók vásárolnának Magyarországról tejet.

Drágábbak

Az ottani árak ugyanis meghaladják az 57-65 forint közötti tényleges mai literenkénti magyar árakat, illetve az FVM által kívánatosnak tartott 68 forintos irányárat. Bár az olasz ellenértékek jobb beltartalmú tejre vonatkoznak, szakértők szerint a vámok megszűnésével létrejöhetnek magyar-olasz üzletek. A tavalyi Parmalat-botrány kirobbanásáig egyébként az olasz tejár elérte a literenkénti kilencven-száz forintot is, azóta viszont egyes nem hivatalos források szerint 75-80 forintra csökkent.

Egy olasz cég azzal keresett meg bennünket, hogy sajtgyártásához napi 28 ezer liter tejet vásárolna – közölte Krajcsovicz, aki a kondorosi Fríz-Tej Rt. vezérigazgatója is. Tájékoztatása szerint az érdeklődők literenként 28 eurócentet ajánlottak, ami árfolyamtól függően 70-72 forintnak felel meg. Az olasz cégek eddig főként Németországból vásárolták hiányzó alapanyagaikat, de ott többnyire kisebb tehenészetek termelnek. Ezért Magyarország belépésével előnyösebb lehet számukra, ha a tejet nagyobb gazdaságoktól, egységesebb minőségben szerezhetik be.

Importra szorul

A magasabb tejárakat az magyarázza, hogy Olaszországnak a belső fogyasztói igényeknél kisebb termelési tejkvótája van – mondta a Világgazdaságnak Sirman Ferenc, a Tej Terméktanács igazgatója. A nyári turistaszezon idején pedig különösen fontossá válik az “import”. Sirman szerint hasonló okokból a májusi belépés után elvileg Görögország is vevő lehet a magyar tejre, mivel az árak ott is elérhetik a literenkénti kilencven-száz forintot. Az üzletkötéseket könnyítheti, hogy EU-tagként a nyerstejszállításokhoz nem lesz szükség feltétlenül pasztőrözésre. Nagyobb távolságoknál viszont gondot okozhat, meddig lehet a pasztőrözés nélküli, hűtött tejet minőségromlás nélkül eljuttatni – közölte az igazgató.

Bár egyelőre konkrét megállapodásokról nincsenek hírek, a bővülő piaci lehetőségek javíthatnák a hazai gazdák értékesítési esélyeit, akik az 1,6 milliárd literes éves termeléssel most háromszáz-négyszázmillió liternyi tejtöbbletet állítanak elő. Mint ismert, a felesleg kezelése tavaly óta fokozódó finanszírozási feszültséget okoz, ami februárban országos gazdademonstrációt robbantott ki, illetve ma is tartó felszámolási és jogvitákhoz vezetett a feldolgozók és a termelők között.

Olcsóbbak is vannak

A gazdáknak ugyanakkor azzal is szembe kell nézniük, hogy a csatlakozással a tej- és tejtermékimport esélyei is nőnek. Kiss Pál István, a Friesland csoport közép-európai igazgatója elmondta: a tej átlagára ma Lengyelországban 42-43, Szlovákiában hatvan, Csehországban pedig 64 forintnak felel meg, ami bizonyos esetekben lehetővé teheti a beszállításokat. Sőt, a tej literje most Észak-Németországban is csak 23 eurócentbe (57-58 forintba) kerül, így az alapanyag-beszerzésre onnan is lehetőség nyílhat.

Ágazati szakértők szerint egyes tejkereskedelemre szakosodott nemzetközi cégek már készen állnak arra, hogy kihasználják a májusi csatlakozás utáni piaci árkülönbségeket. Az olcsóbb lengyel és szlovák tej iránt ugyanakkor élénken érdeklődnek osztrák és német feldolgozók is. Egyes szakmai feltételezések szerint a mai árviszonyok mellett az sem elképzelhetetlen, hogy német tejipari cégek lengyel tejből készített termékekkel jelennek majd meg a magyar piacon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik