Üzleti tippek

160 milliós támogatás a HACCP bevezetésére

A gazdasági minisztérium csaknem hetven pályázónak több mint 160 millió forintos támogatást adott a HACCP bevezetéséhez kapcsolódó eszközbeszerzésre és a vendéglátóhelyek korszerűsítésére kiírt pályázaton. A tárca kedden tette közzé a nyertesek listáját.

Hatvanhat pályázó összesen 162 675 650 forintot nyert a Széchenyi turizmusfejlesztési program még 2003-ban kiírt pályázatán. Az SZTP-2003-TU-8 kódjelű pályázaton a HACCP rendszer bevezetéséhez kapcsolódó eszközök beszerzésére, valamint turisztikai jelentőségű vendéglátóhelyek felújítására és korszerűsítésére lehetett támogatást elnyerni.

A 66 nyertes pályázó (akiknek a listája megtalálható a letölthető anyagok között) 296 ezer és ötmillió forint közötti támogatásban részesülhet. A felső értékhatárt elérő támogatást öt pályázó kapta meg, közülük hárman a HACCP bevezetéséhez kértek segítséget, két pályázó konyhájának és a kiszolgálóhelyiségeknek a felújításához igényelt támogatást. A legkevesebb pénzt kapott pályázó esetében ugyancsak a HACCP bevezetését támogatták.

A nyertes pályázók több mint fele (a 66-ból 35-en) az élelmiszerbiztonságot szolgáló HACCP rendszerhez szükséges eszközök és berendezések beszerzésére igényeltek és kaptak támogatást. A nyertesek között volt emellett cukrászüzem modernizálására készülő, önkiszolgáló étterem felújítását és konyhatechnológiájának fejlesztését tervező, szélmalomcsárda korszerűsítésére vállalkozó, valamint egy, a Pápa és környéke kistérségi vendéglátás korszerűsítését felvállaló pályázó is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik