Üzleti tippek

Áprilisban kezdődik a turizmus-stratégia vitája

admin

2004. 03. 24. 00:00

A turizmus-fejlesztési stratégia tervezete hamarosan elkészül, és annak szakmai vitája áprilisban elkezdődhet – jelentette be Csillag István, akit kedden hallgatott meg az Országgyűlés turisztikai bizottsága. A miniszter közölte: a turisztikai célelőirányzat összegét 2,9 milliárd forinttal csökkenti a takarékossági csomag.

A magyar idegenforgalom eredménye tavaly elmaradt az előző évitől, idén azonban már javuló tendenciákra számít az ágazatért felelős miniszter – derült ki Csillag István keddi meghallgatásán. A gazdasági tárca vezetője elmondta: a Magyar Turizmus (MT) Rt. a napokban fogadta el a turizmus idei marketingtervét, és hamarosan elkészül a turisztikai marketinget folytató cég idei üzleti terve, amelyet eddig a pénzügyi bizonytalanság miatt nem alkottak meg.

Több mint 11 milliárdos turisztikai célelőirányzat

A gazdasági tárca vezetője bejelentette, hogy a kormányzati megtakarítás miatt 2,9 milliárd forinttal csökkent a turisztikai célelőirányzat kerete. Így az eredetileg tervezett 14,2 milliárd forint helyett erre a célra 11,3 milliárd forint jut. Ez az összeg azonban így is jóval magasabb, mint az 1998-2000-es időszakban volt – húzta alá a gazdasági miniszter. Hozzátette azt is: a Nemzeti Fejlesztési Terv két regionális programjának részben európai uniós finanszírozású pályázataiból a következő három évben összesen több mint 27 milliárd forintos támogatást lehet elnyerni turisztikai vonzerők fejlesztésére vagy a fogadóképesség javítására.

Csillag István beszélt a készülő turizmus-fejlesztési stratégiáról is. Mint mondta, ennek tervezete hamarosan elkészül, és az Országgyűlés szakbizottságának következő havi ülésén – valamint az Országos Idegenforgalmi Bizottságban – meg is kezdődhet annak szakmai vitája. Ezeket a plénumokat követően a koncepciót a regionális idegenforgalmi bizottságokkal is megismertetik . A miniszter hozzátette: a stratégiához átfogó kutatási bázist kell létrehozni, és nemcsak a belföldi fogyasztási szokásokat, de a külföldön Magyarországról kialakult képet is vizsgálni kell.

Beérnek a fejlesztések eredményei

A miniszter szerint több összetevője van annak, hogy erre az évre a tavalyinál kedvezőbb eredményeket várnak. Egyrészt a Magyarország szempontjából legfontosabb turistaküldő piacon: Ausztriában és Németországban a középosztály jövedelmi színvonala várhatóan javul az elmúl évhez képest, így emelkedhet a költési-utazási hajlandóság is. Ugyancsak javulást eredményezhet, hogy a forint árfolyama az előző évhez képest nem mesterségesen erős, valamint az, hogy erre az évre “beérnek” az elmúlt két esztendőben elindított fejlesztések.

Csillag István közölte azt is: a gazdasági minisztériumtól az elmúlt évben mintegy kétmilliárd forintnyi támogatást kaptak az idegenforgalommal vagy vendéglátással foglalkozó vállalkozások. A mikrohitel-programban 150 millió forintot kapott 43 pályázó, Széchenyi-kártyát csaknem hétszáz, turizmussal foglalkozó vállalkozás igényelt összesen 1,8 milliárd forintos értékben. További négy vállalkozás a tőkejuttató programban számíthat 49 százalékos tőkeemelésre.

Pályázati kereső és kisokos

Az europaterv.hu oldalon a pályázati kereső a már meghirdetett Nemzeti Fejlesztési Terv pályázatokat, a közeljövőben meghirdetendő pályázatokat összefoglaló intézkedéseket, az előre kijelölt központi fejlesztési projekteket, valamint az előcsatlakozási és hazai finanszírozású pályázati lehetőségeket tartalmazza. A keresés kedvezményezett, fejlesztési cél, Nemzeti Fejlesztési Terv intézkedése, támogatási forma és beadási határidő szerint szabadon szűkíthető, de lehetőség van a támogatások teljes listájának lehívására és keresésre a támogatásokat kiíró intézmények szerint. További információért hívja az EU Pályázati Információs Központot munkaidőben a 06-40-200-494-es kék számon.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. szeptember 21.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (b) és Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (MBMH) ügyvezető igazgatója (az autóban) a Mercedes-Benz gyár összeszerelő üzemében Kecskeméten 2017. szeptember 21-én. Ezen a napon letették az autógyár közvetlen szomszédságában felépülő új képzési központ alapkövét.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.