Üzleti tippek

Jó gabonatermés ígérkezik

A hó, vagyis a késő téli csapadék is jó hatással van a földekre és az őszi vetésű gabonákra. A legfrissebb felmérések szerint a kalászosok 70 ezer hektáros vetésterületen 70 százalékban jó növekedést mutatnak, ez pedig mindenképpen bizakodásra ad okot.

Egy kaposvári fórumon Székely Bertalan, a Földművelési Tárca mezőgazdasági főosztályvezetője beszámolt arról is, hogy a kedvező terméskilátások javarészt a kiváló minőségű vetőmagnak köszönhetők. A minisztérium adatai szerint ugyanis tavaly ősszel a gazdák fele fémzárolt magot vetett. Amennyiben tehát az időjárás is kegyes lesz a termelőkhöz, az idén kiváló gabonatermésre számíthatunk, véget ér tehát a három szűk esztendő, jegyezte meg a szakember.

A főosztályvezető a Magyar Rádió kérdésére hozzátette azt is, hogy május 1-je után nem kell attól tartani, hogy például gabonából a magyar gazdák inkább valamelyik másik uniós ország vetőmagját részesítik majd előnyben. Hiszen a kalászosokat tekintve inkább tőlünk veszik majd a vetőmagot.

Székely Bertalan szerint a csatlakozás után mindenképpen bővülni fog a most még 6 millió dollárra becsült magyar vetőmagexport, amellyel hatodikak vagyunk a világon. A magyar vetőmagok külföldi bevezetéséhez egyébként a tárca támogatást is ad.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik