A betegek kiadásait is mérsékelné, egyben az éves keretét minimum 40 milliárd forinttal túllépő gyógyszerkassza helyzetét is könnyítené az orvosságok áfájának csökkentése – írja a Magyar Hírlap. Szakértők szerint nem sok esély van az EU-val kötött megállapodás módosítására, hiszen a tárgyalásokon nem kértünk átmeneti engedményt.
Az egészségügyi tárca keddi sajtóközleményéből kiderül: a tárca érdeklődéssel várja a Fidesz javaslatát a gyógyszerek általános forgalmi adójának csökkentésével kapcsolatban. Kökény Mihály szerint le kell szögezni, hogy az előző kormány nem kért semmiféle mentességet, bár erre lett volna lehetősége a különböző fejezetek tárgyalásánál.
Arról, hogy a Fidesz ki tudna dolgozni egy javaslatot az orvosságok jelenleg ötszázalékos áfájának csökkentésére, Medgyessy Péter jelenlegi és Orbán Viktor volt miniszterelnök hétfői megbeszélésén esett először szó.
A gyógyszerek árát január 1-jétől öt- százalékos általános forgalmi adó (áfa) terheli, amelynek bevezetését azzal indokolta a kormány, hogy az unióban ez a legalacsonyabb adószint. A kabinet esetleg támogatja a javaslatot, ha az nem sérti az uniós megállapodást – reagált a felvetésre Medgyessy.
1990 óta nem látott elitcsere, ledönthetetlennek hitt Fidesz-bástyák estek el
Az ország politikai erőviszonyaiban csak 2010-hez fogható változás látszik. A Fideszre visszahullott a saját képére alakított választási rendszer több fonáksága is.
