Üzleti tippek

A Parlament mindennapi munkája

admin

2004. 03. 02. 16:47

Az Európai Parlament hivatalos székhelye Strasbourg, ugyanakkor a Pralament munkájában fontos szereppel bír Brüsszel és Luxemburg is, így inkább azt lehet mondani, hogy az Európai Parlament háromközpontú intézmény, amelyik helyszínei között megosztva végzi munkáját.

Az alapelv szerint a testület rendes plenáris ülésszakait Strasbourgban tartja, míg a bizottsági ülésekre Brüsszelben kerül sor, a hivatali apparátus, az úgynevezett Főtitkárság székhelye pedig Luxemburg.

Az EU Szerződéséhez csatolt egyik jegyzőkönyv ki is mondja, hogy évente 12 alkalommal az Európai Parlamentnek hivatalos székhelyén, Strasbourgban kell üléseznie, azaz itt kell tartania rendes egyhetes ülésszakait. Ugyanakkor, mivel a testület ennél több plenáris ülést tart, a rendkívüli üléseket már Brüsszelben szokták tartani.

Az Európai Parlament munkarendje általában 4 hetes ritmusú periódusokra van felosztva. Egy plenáris hét és két bizottsági hét mellett a politikai csoportok számára is biztosítanak egy-egy hetet, ahol az egyes frakciók kialakíthatják stratégiáikat, egyeztethetik álláspontjaikat. A politikai csoportok a bizottságokhoz hasonlóan rendszerint Brüsszelben üléseznek.

Az Európai Parlament apparátusaként működő, a parlamenti háttérmunkáért felelős Főtitkárság bár hivatalosan Luxemburgban működik, de a parlamenti munka egyre nagyobb hányada ma már Brüsszelben folyik. Így a hivatal is már inkább itt folytatja munkája oroszlánrészét.

Források: Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról – Magyar Országgyűlés, 2002, Ötödik kiadás; Buxinfo.hu

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Oregon landscape - Crown Point overlooking the Columbia River and the Gorge
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.