Tisztességtelen piaci magatartás miatt indított vizsgálatot a Gazdasági Versenyhivatal egy ismert magyar tejipari gyártó ellen – értesült a HavariaPress. A Csongrád megyei székhelyű cég ellen a múlt pénteken érkezett panasz a versenyhivatalhoz. A bejelentés szerint a cég által gyártott tejfölökből kivonták a tejfehérjét, amit növényi zsiradékkal pótoltak. Emiatt viszont, a jelenlegi magyar és uniós szabályok szerint a forgalmazó nem használhatná a kérdéses termékekre a tejföl megjelölést. A hírügynökség információi szerint a Gazdasági Versenyhivatal rövidesen a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez továbbítja az ügyet. Tavaly hasonló ügy miatt ugyanezt a céget ötmillió forintra bírságolta meg a Fogyaszóvédelmi Főfelügyelőség, mivel a vásárlók megtévesztésével hoztak forgalomba tejnek nem nevezhető reggeli tejitalt. A tejespultokon forgalmazott, s a valódi tejekhez megtévesztésig hasonló csomagolásban értékesített termékekről a felhasználók csak a főzéskor illetve a sütéskor vették észre, hogy a belőlük készült ételek íze és állaga nem is hasonlít az eredetihez, ugyanis a tejből kivont fehérjét és kalciumot különböző növényi eredetű adalékanyagokkal pótolták.
Kaotikus körülmények között, engedély nélkül dolgozhatnak külföldi munkások
A török, koreai és kínai befektetők a Vasas Szakszervezet szerint annyira fontosnak tartják, hogy anyaországból származó eszközöket (például flexkorongot) használjanak, hogy nem engedik azokat Magyarországon beszerezni, mégha olcsó is lenne. Állítólag volt olyan építkezés, ahol a munkavédelmi ellenőröknek azt mondták, „majd akkor jöhetnek be az építkezés területére, ha személyesen Szijjártó Pétertől hoznak erre engedélyt”.