Magyarország uniós felkészülését illetően az Európai Bizottság az agrárszektorban már nem lát olyan lényegi problémát, amelyet a jelenlegi lendülettel ne lehetne megoldani a csatlakozásig – közölte kedden Brüsszelben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára.
Szanyi Tibor az EU-tagállamok és a csatlakozó országok mezőgazdasági minisztereinek tanácsülésén vett részt, és kétoldalú megbeszélést folytatott David Byrne-nel, a bizottság egészségügyi és fogyasztóvédelmi kérdésekért felelős tagjával.
A magyar felkészülés előrehaladásával kapcsolatos bizottsági véleményt Byrne tolmácsolta, ösztönözve egyúttal Magyarországot, hogy a csatlakozásig hátralévő időben, az utolsó simítások elvégzésekor se veszítsen lendületéből.
Az államtitkár tájékoztatta a biztost arról, hogy a bizottság tavaly novemberi jelentésének közzététele óta Magyarországon milyen intézkedések történtek az EU állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági normáinak teljesítése érdekében.
Ez volt az utolsó ilyen jellegű magas szintű találkozó azt megelőzően, hogy a bizottság március közepén értékelni fogja az idén csatlakozó tíz ország felkészülésének előrehaladását, egyúttal az első olyan megbeszélés, ahol Magyarország nem kapott tételes bírálatot Brüsszeltől – állapította meg az államtitkár.
A csatlakozásig megoldandó technikai feladatokkal kapcsolatban elmondta: a SAPARD-program keretében több tucat szerződés segíti a magyar mezőgazdasági üzemeket – köztük az élelmiszerfeldolgozó vállalatokat és vágóhidakat – abban, hogy el tudják kezdeni az uniós tagsággal kapcsolatban szükségessé váló beruházásokat.
Korábban erősen tartotta magát az a vélemény, hogy a csatlakozáskor sok vágóhidat be kell majd zárni. A kormány már nem számol ilyesmivel, azt viszont szavatolni kívánja, hogy valamennyi üzem azonos elbírálás alá essen. Magyarország még a legborúlátóbb forgatókönyvek bekövetkezése esetén sem kerülne olyan helyzetbe, hogy ne maradnának vágóhídi kapacitásfölöslegei – jelentette ki Szanyi Tibor.
A mezőgazdasági miniszterek tanácsülésén Franz Fischler agrárbiztos ismertette a bizottság javaslatait a 2007-2013 közötti pénzügyi tervnek a természeti erőforrásokra – ezen belül az agráriumra – vonatkozó részeivel kapcsolatban. Míg a költségvetés egészét tekintve 2013-ig szerény emelkedés várható, a mezőgazdasági kiadások szinten maradnának. Ez azzal járna, hogy arányuk a jelenlegi 45-ről 35 százalékra csökkenne.
Magyar szempontból az államtitkár szerint a tejpiac helyzetéről folytatott vita volt a legérdekesebb, mert elhangzott, hogy ilyen súlyos helyzet az unióban történelmi összevetésben sem volt még. Óriási feleslegek halmozódtak fel, amelyek csökkentésére a felszólalók többsége két lehetőséget említett: a kvóták csökkentését, illetve az exportvisszatérítést.
Magyarország a vitában határozottan fellépett az utóbbi eszköz alkalmazása ellen, utalva arra, hogy ez a rendszer milyen visszásságokat idézett elő a csatlakozó országokban. Fischler közölte, hogy a bizottság elsősorban a kvótamérséklés lehetőségét kívánja vizsgálni. Magyarország számára ez a megoldás semmilyen érdeksérelmet nem okozna, mert a rendelkezésére álló kvóta nemcsak a fogyasztást, hanem a termelést is lényegesen meghaladja – mondta Szanyi Tibor.

A Margot hurrikánt mi is megérezzük szombaton
Egy jókora ciklon Északnyugat-Európa térségében legyengült hurrikánokat szipkáz be, egymás után hármat: a második, Margot maradékából hazánk is kap esőt a hétvégén.