Üzleti tippek

Készpénzcentrikusok a magyarok

A magyar polgárok továbbra sem tudnak igazán megbarátkozni a kártyás fizetéssel. Mint arra az elmúlt év végén, ez év elején a MasterCard által hét kelet-közép-európai országban végzett felmérés kimutatta: állampolgáraink továbbra is a készpénzfelvételi lehetőséget tartják a legfontosabb kártyafunkciónak. A megkérdezettek 87 százalékának jutott elsőként eszébe az, hogy plasztikjával pénzt vehet fel, miközben a csehek és az ukránok döntő része számára a bankkártyás vásárlás a plasztiklapok fő felhasználási területe – mindkét országban a válaszadók 89 százaléka jelölte ezt a funkciót az első helyre. 

Örömteli ugyanakkor, hogy a MasterCard felmérése szerint, ha óvatosan is, de azért Magyarországon is egyre inkább teret nyer a kártyák valódi felhasználási célja, a készpénz nélküli fizetés: a nemzetközi kártyatársaság kimutatásai szerint mért 5 százalékos javulás teljes mértékben egybecseng a Magyar Nemzeti Bank adataival: ez utóbbi szerint száz bankkártyával indított tranzakcióból 2003 első félévében már csak 60 volt ATM-es készpénzfelvétel, szemben az egy évvel korábbi 65-tel. Bár a forgalomarányos növekedésben ennél jelentősebb, 6 százalékos a növekedés, ám a teljes, 1928 milliárdos forgalmon belül még mindig csak 35 százalék a vásárlásra fordított összeg.

A nemzetközi kártyacég arra is kíváncsi volt, hogy milyen érvek szólnak a megszólaltatottak szerint a bankkártyák mellett. Nos, a magyar polgárok 40 százaléka – némiképp ellentmondva korábbi, a készpénzfelvételre koncentráló válaszának – azt tartotta a legfőbb erénynek, hogy nem kell készpénzt hordania magánál. A régiós toplistán egyébként szintén ez a válasz ért első helyet, míg a dobogó többi fokán a “segít az áruvásárláskor” és a “bármikor készpénzhez juthatok” megállapítás szerepelt. A legszofisztikáltabb kártyahasználónak a horvátok tűntek a felmérés ezen részében, hiszen náluk volt a legnagyobb a bankkártyák hitelfunkcióját, a késleltetett és részletfizetési lehetőséget előnyként bemutató válaszok megjelölése. Igaz, Horvátország ezen a téren némi előnnyel indul: délnyugati szomszédunknál már közel harminc éve vannak bankkártyák használatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik