Az Európai Parlament illetékes bizottsága nagy többséggel elfogadta kedden, hogy az észak-déli európai közlekedési folyosó Magyarországon át jusson el egészen az Adriáig – mondta el Gurmai Zita az MTI-nek kedden.
Az eredeti elképzelések szerint az autópálya Zsolnáig jutott volna, a jelenlegi módosítás már tartalmazza annak továbbvitelét Budapesten keresztül a horvát-magyar határig. Ezzel egy öt országot összekötő észak-dél irányú tengely jön létre, amely a lengyelországi Gdansktól, a horvátországi Plocéig vezető autópályát jelenti – mondta a képviselő.
A jelenleg megfigyelői státusban Brüsszelben tartózkodó szocialista képviselő telefonon elmondta, hogy a 24 magyar képviselő egyöntetűen támogatta a módosító indítványt. Véleménye szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy sikerült meggyőzni a bizottság többségét a módosító indítvány elfogadásáról.
Az Európai Parlament regionális politika, közlekedés turizmus bizottsága az unió elkövetkező, 2020-ig tartó közlekedésfejlesztési koncepciója tárgyalása során foglalkozott 30 projekttel, amelyek beruházási összege együttesen mintegy 700 milliárd euró.
Gurmai Zita hangsúlyozta, hogy ez európai léptékű javaslat, amely 5 ország számára jelent előnyöket, miközben uniós támogatással épülhet meg a Zsolna-Budapest-Ivándárda autópálya. Ez az “első olyan elfogadott módosító javaslat, amely jelentős pénzt hoz a magyar gazdaságnak” – tette hozzá.

Hogyan került a költő de szép nagy farka a Kispál-dalba?
Előbb Paulina, majd Lovasi András tolmácsolja az altersláger üzenetét.