Üzleti tippek

Országos agrárdemonstráció – útlezárások országszerte

Agrárdemonstrációt tart hétfőtől – a tervek szerint több napon keresztül – számos gazdaszervezet a fővárost kivéve az ország minden megyéjében, hogy felhívják a figyelmet az agrárágazat általános válságára. A tiltakozó akciókra elsősorban a határátkelőhelyek, a fontosabb fő- és összekötő utak kereszteződéseinek környékén, továbbá hidak le- és feljáróinál lehet számítani. A tiltakozások hétfőn 9 órától munkanapokon 16 óráig tartanak.

A szervezetek a termelők érdekeit kívánják képviselni, a megmozdulással az egyes ágazatok – tej, sertés, baromfi – ellehetetlenülését, az EU-támogatások kifizetésének bizonytalan voltát és a vidéki lakosság helyzetének romlását is demonstrálják.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében két helyen, a 4-es főút Nyírtura és Nyírbogdány, valamint a 49-es főút Csenger és Csengersima közötti szakaszán kezdődött forgalomlassító tüntetés. A két helyszínen közel száz-száz tiltakozó járművekkel zárta le a főutak egyik-egyik forgalmi sávját – közölte Jakab Ferenc, a gazdakörök térségi elnöke az MTI-t. A nyírségi MAGOSZ-vezető a tiltakozás okaként egyebek mellett azt jelölte meg: az ágazat szereplői nem ismerik az európai uniós támogatási rendszert, s nincs kiépítve annak fogadásához a hazai intézményrendszer sem. Állítása szerint egy hét alatt elfogyott az uniós csatlakozást elősegítő 200 milliárd forint összegű agrárhitel, miközben abból egyetlen kis- vagy közepes vállalkozó nem részesült.

Az ország legnagyobb szarvasmarha-tenyésztő és tejtermelő megyéjében, Hajdú-Biharban hétfőn 8 órától három helyszínen vonultak az utakra a gazdák; a tejtermelőkhöz a sertéstenyésztők, a baromfitermelők is csatlakoztak. Csáki Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnöke az MTI-nek elmondta: hétfőn reggel 9 óráig a 35-ös számú főúton a hajdúnánás-balmazújvárosi elágazás térségében három kilométer hosszúságban 130-140 jármű zárta le az út egyik oldalát. Derecskénél a 47-es úton két kilométer hosszúságban 51 jármű vonult fel, de oda tart Berettyóújfalu környékéről további félszáz mezőgazdasági gép és teherszállító jármű is. A 4-es számú főközlekedési úton Kaba és Püspökladány között mintegy 60 jármű másfél kilométer hosszúságban zárta le a fél útpályát. A Hajdú-Bihar megyei demonstrációk helyszíne szerdától újabbal bővül: a gazdakörök a 42-es főközlekedési úton Mezőpeterd térségében terveznek ugyancsak félpályás útlezárást.

Pest megyében három helyen vonultak fel a gazdák: Cegléd közelében 25 traktor és autó, Alsónémedinél az 5-ös főúton 30 traktor, pótkocsis teherautó, Fót mellett pedig 20 munkagép és gépkocsi zárja el a fél pályát – közölte az MTI-vel Obrecán Ferenc az 1.300 tagot tömörítő Pest Megyei Gazdakörök elnöke.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében tíz helyszínen vonultak fel a mezőgazdasági termelők gépjárművekkel, munkagépekkel; az egyes helyszínekre legalább ötven gépjármű várható – közölte az MTI-vel Németh Attila a demonstráció megyei szervezője. Tájékoztatása szerint öt helyszín az Alföld egyik legforgalmasabb főútján, a 4-es számún található Szolnoknál, Surjánynál, Fegyverneknél, Kisújszállásnál, valamint Karcagnál. A Jászságban a 31-es főúton Jászapáti külterületén, a 32-es főúton Jászberény térségében, míg a megye déli részén a 46-os főúton Mezőtúrnál, valamint 44-es főúton a szelevényi elágazásnál foglalták el a fél útpályát a mezőgazdasági termelők.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gazdák a 37-es számú főúton Olaszliszka-Sárospatak, illetve Sátoraljaújhely és a magyar-szlovák közúti határállomás között tiltakoznak félpályás útlezárással, mindkét helyen 30-40 munkagéppel – közölte az MTI-vel a megyei demonstrációs bizottság elnöke. Dankó Bertalan elmondta: a tejtermelőkhöz egyelőre más ágazat képviselői nem csatlakoztak, a későbbiekben azonban növénytermesztőket várnak a helyszínekre. Dankó Bertalan közölte: a tervek szerint a borsodi gazdák február 28-ig nap mint nap különböző helyszíneken megjelennek gépeikkel, amíg el nem érik, hogy a tej literenkénti felvásárlási irány ára 75 forintra, intervenciós ára pedig 72 forintra emelkedjen.

A Tolna megyei gazdák a 6. számú főutat választották demonstrációjuk helyszínéül, hétfőn reggel 9 órától két ponton; Szekszárd határában a 63. számú út és a tolnai elágazónál, valamint Dunaföldvár központjában a hídra vezető útvonalon vonultak fel járműveikkel. Hadházy Árpád, a demonstrációt szervező bizottság tagja az MTI-nek elmondta: a szekszárdi pontra a megye déli részén élő – főként a bátaszéki, decsi, őcsényi, szedresi, tolnai – gazdák jöttek el, Dunaföldváron pedig a városkörnyéki és madocsai, bölcskei gazdálkodók demonstrálnak mezőgazdasági járműveikkel, de Simontornyáról is érkezett három traktor. Szekszárd határában több mint 30 járművel, 21 erőgéppel kezdték meg a demostrációt, Dunaföldváron a felsorakozott mintegy 20 munkagép láthatóan torlódást okoz, de a rendőrség szerint egyelőre kezelhető a közlekedési helyzet.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.