A leendő pénzügyminiszter közölte: a pénzügyi tárcánál folyik egy vizsgálat, melynek célja megtalálni azokat a személyeket, akik felelősek azért, hogy a vártnál kevesebb adó folyt be tavaly a költségvetésbe.
Draskovics Tibor elmondta, nem kommentálja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) lépéseit, ám pénzügyminiszterként olyan költségvetési politikát akar folytatni, ami megteremti a kamatcsökkentés feltételeit. A miniszterjelölt elismerte, hogy jelentős és jogos kritika érte a kormányt és a jegybankot egyaránt a helytelen kommunikáció miatt. Ugyanakkor a magyar gazdaság sikeréhez szükséges a jegybank és a kormány szoros együttműködése, ezért új, az eddiginél lényegesen jobb, szakmai alapú együttműködésre törekszik az MNB-vel. Ennek érdekében már tárgyalt is Járai Zsigmond jegybankelnökkel.

„Meg akarom mutatni, hogy így is van karate” – sportsikerek kerekesszékesként
Dobos Réka válogatott parakarate sportoló kerekesszékesként tért vissza a karate világába 2014-es autóbalesetét követően. A nemrég Budapesten megrendezett karate-világbajnokságon 6. helyen végzett: eddigi sporteredményei közül erre a legbüszkébb.