Üzleti tippek

Németh: az állattartókat földterülethez kell juttatni

Magyarországon a legkomolyabb stratégiai feladat az állattartók földterülethez juttatása – jelentette ki a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kedden Hajdúszoboszlón. Németh Imre, az agrártermelői fórumon elmondta: már megkezdték a 15-nél több állatot tartók felmérését, hogy van-e közeli állami föld a telepeik körzetében.

A miniszter ellentmondásos esztendőnek nevezte a tavalyit.”A termelők 200 milliárd forint árbevételtől estek el tavaly, ami azt jelenti, hogy az aszály miatt több mint 5 év jövedelmét veszítették el” – hangsúlyozta.
Hozzátette: a forint árfolyamváltozásából adódóan 60-70 milliárd forint vesztesége lett az élelmiszergazdaságnak, és a piaci zavarok következményeit is kellett viselniük a termelőknek.

Szólt arról is: ugyanakkor több területen pozitív a mérleg. A gép- és technológiavásárlásra mintegy 20 ezer gazdálkodó 120 milliárd forintot költött. Továbbá 50 milliárd forint értékű építési beruházás és 20 milliárd forint értékű ültetvényfejlesztés történt tavaly.

Németh Imre elmondta: az idén átrendeződik a támogatási rendszer, ami annyit jelent, hogy mérséklődik a jogcímek száma, és a támogatás normatív alapon történik.

A szaktárca vezetője a TÉSZ-ek évének nevezte 2003-at; 2002 elején csupán 17 termelői értékesítési szövetkezet működött az országban, ma már több mint 72 van belőlük, emellett mintegy 200 termelői csoport is megalakult – hangsúlyozta.

Az idei agrárköltségvetés kapcsán közölte: szerdán nehéz tárgyalásai lesznek Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszterrel.
Németh Imre kiemelte: jól halad a parcella-azonosítás, ami az átalakuló EU támogatási szisztéma egyik feltétele; már 900-an dolgoznak a termelői regisztrációt végző földművelésügyi és területfejlesztési hivatalokban. 234 ezer termelő regisztrációja néhány hét alatt megtörtént, összesen mintegy 400 ezer gazdálkodót kell nyilvántartásba venni.

Végezetül szólt arról: 100 milliárd forintos hitelcsomagot biztosítanak a gazdálkodók likviditásának javítására, aminek az induló kamata 6 százalékos.

Németh Imre felhívta a figyelmet az élelmiszer-egészségügyi előírások maradéktalan betartására, és megerősítette: 107 nem megfelelő színvonalú élelmiszeripari üzemet zárnak be, mert nem kockáztathatják a többi termelő biztonságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik