Üzleti tippek

Az amerikai húsbeviteli korlátozások feloldását kéri a külügyminiszter

admin
admin

2004. 01. 28. 00:00

A magyar hústermékekre az Egyesült Államok által elrendelt beviteli tilalom feloldására kért gyors intézkedést levélben Kovács László és Németh Imre.

A külügyminiszter, valamint a mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter által aláírt levelet, amelyet az amerikai mezőgazdasági, valamint a kereskedelmi miniszterének címeztek, kedden adta át Kovács László George Herbert Walker amerikai nagykövetnek.

Kovács László a nagykövettel folytatott beszélgetése során rámutatott arra, hogy Magyarország az Egyesült Államokhoz hasonlóan nagy jelentőséget tulajdonít az élelmiszerbiztonsági előírásoknak és a húsüzemek higiéniai követelményei teljesítésének.

“Az érintett magyar termékek időleges kizárását az amerikai piacról azonban elsietettnek és szükségtelennek tartja” – olvasható a közleményben.

Kovács László kérte, hogy az amerikai állategészségügyi szakértők sürgősen tegyenek látogatást az érintett magyarországi húsüzemekben, és győződjenek meg a problémák megszüntetéséről, valamint oldják fel az amerikai beviteli korlátozást.

Mint a dokumentumban olvasható, a magyar fél felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai értékelő jelentés is elismerte a korábban észlelt hibák kijavítását, továbbá hangsúlyozta, hogy a tavaly novemberben feltárt hiányosságok élelmiszerbiztonsági szempontból csekély jelentőségűek és könnyen kijavíthatók.

A közlés szerint a külügyminiszter ígéretet tett a kifogások soronkívüli orvoslására. Mint a közlésben olvasható, George Herbert Walker hangsúlyozta, hogy a “felvetett kérdéseket a kitűnő magyar-amerikai kapcsolatok szellemének megfelelően fogják kezelni.”

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium élelmiszerbiztonsági ellenőrző szolgálata (FSIS) az amerikai hatóságok exportengedélyével rendelkező hét magyarországi vágóhíd és üzem vizsgálata alapján január 13-án vette le Magyarországot azoknak az országoknak a listájáról, amelyek húsipari termékeket szállíthatnak az Egyesült Államokba.

Simonyi András nagykövet korábban hangsúlyozta, hogy átmenti intézkedésről van szó, és amennyiben Magyarország teljesíti az európai uniós szabályozásnál is szigorúbb amerikai követelményeket, akkor ismét visszaszerezheti jogosultságát húsipari termékek exportjára.

Menczel Lászlóné, a Magyar Húsipari Szövetség titkára elmondta: az intézkedés az Egyesült Államokba irányuló évi 2,5 milliárd dolláros magyar export töredékét érinti, az évi 5-6 millió dolláros húsipari exportot feldolgozott sertéshús-termékek (szalámi, fóliás sonka) teszik ki. Az összes húskivitelnek 5 százalékát sem éri el az USA-ba irányuló export.
Hangsúlyozta azt is: a magyar húsimportot felfüggesztő amerikai döntésnek várhatóan nem lesz hatása az EU-ba irányuló húsexportra, az uniós piacokra szállító vágóhidak hosszú ideje megfelelnek az előírásoknak. A titkár diszkriminatív lépésnek tartja az amerikai döntést. Elmondta: az amerikai hatóságok rendszeresen ellenőrzik az USA-ba szállító vágóhidakat, és korábban soha nem fordult elő, hogy kisebb szabálytalanság miatt az egész országból érkező importot felfüggesszék.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Marjai János/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.