Üzleti tippek

Népszerű a négynapos autópálya-matrica

admin
admin

2004. 01. 23. 00:00

A tavaly december elseje óta ismét vásárolható négynapos autópályamatricából eddig mintegy 500 ezret adtak el – mondta Tímár József, az Állami Autópályakezelő (ÁAK) Rt. ügyvezető igazgatója.

Ismertette: decemberben 330 ezer darab, a becslésekhez képest 10 százalékkal több kelt el. Az idén január elseje óta a négynapos matricából több mint 150 ezer darab fogyott. A korábbi adatok szerint tavaly a nyári hónapokban érvényben lévő matricából június közepe és augusztus vége között 1,2 milliót adtak el. A közlés szerint az idén januárban az autósok 68 százalékkal több matricát vásároltak, mint az előző év hasonló időszakában. Ez mintegy 90 ezer darabos többlet a négynapos konstrukció ismételt bevezetésével indokolható.

Tímár József elmondta: tavaly a bliccelők aránya 4,2 százalék volt, ami 3 százalékponttal kevesebb, mint 2002-ben. Az ügyvezető igazgató szavai szerint tavaly összesen 6,2 millió autópályamatricát értékesítettek, az ebből származó árbevétel csaknem 16 milliárd forint volt.
Az ÁAK Rt. az elmúlt év januárja és októbere között vizsgálta az autópálya használati szokásokat, valamint összegezte a négynapos matrica nyári értékesítési tapasztalatait. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ennek a felmérésnek alapján döntött úgy, hogy 2003. december elsejétől az egész évre kiterjeszti a négynapos autópályamatrica használatát.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.