Az idei év első negyedévében elkészül az idegenforgalmi ágazati stratégia, melyet elfogadás után széles körű társadalmi vitára bocsátanak. Csillag István gazdasági miniszter az Országos Idegenforgalmi Bizottság képviselőivel tárgyalt a stratégia részleteiről, valamint a követendő irányelvekről.
Az ágazati stratégia – mely várhatóan még az első negyedévben a kormány elé kerül – célja, hogy kiemelje a turizmus devizavonzó, foglalkoztatás-bővítő és tájvédelmet elősegítő szerepét. A külföldről érkező idegenforgalmi vendégek számát két területen lehet befolyásolni: növelni kell Budapest befogadókészségét, valamint fejleszteni kell a lokális, decentralizált turisztikai hálózatot – mondta el Csillag István a tárgyalás után tartott sajtótájékoztatón. – Nem forrásbővítésre van szükség, hanem világos és követhető szakmai irányelvekre – tette hozzá a miniszter.
A stratégia rövid távon is eredményeket hozhat, már az idei évben is több bevételt eredményezhet. Célja, hogy a szakma által elfogadott keretek között növekedjen az idegenforgalmi bevétel, és eltűnjenek a forgalomban tapasztalható kilengések.
Városokat söpörnek el a hurrikánok, partokat nyel el a tenger: Florida kezd lakhatatlanná válni
A floridai álom kezd rémálommá válni: fokozódó hurrikánveszély, emelkedő tengerszint és az élővilág átalakulása fenyegeti a térséget.