Már csak négy-ötezer olyan vállalkozás lehet, amely jelentkezett 2004-re evásnak, de még nem döntött kérelmükről az adóhatóság.
Pálinkásé Balázs Eszter, az APEH főosztályvezetője: – Az adatlap beérkezését követőően harminc nap áll az adóhatóság rendelkezésére ahhoz, hogy elbírálja a kérelmeket. Tekintettel az év végi ünnepekre, sok jelentkezési lap csak 2004 elején érkezett meg. Ez azt jelenti, hogy január végéig kell kiküldeni az adózók által benyújtott adatlapoknak az adóhatóság által hivatalosan kitöltött egy példányát, illetve abban az esetben, ha az adózók az Eva-törvényben foglalt feltételeknek nem telelnek meg, az elutasító határozatokat. Vagyis ne aggódjon senki, szó sincs arról, hogy aki idáig nem kapott értesítést, azt el fogják utasítani.

A diktatúra úgy rombolja szét a családi idillt, hogy beül a nappalidba
Az utóbbi évek legsikeresebb brazil filmje Oscart is nyert és még többre is jelölték. Az Én még itt vagyok! a brazil katonai diktatúra egyik leghírhedtebb bűntettét meséli el. Miért kell ezt a filmet minél több embernek látnia a világ másik végén is? Kritika.