A gazdasági tárca a kis- és középvállalkozások számára hét pályázatot hirdetett meg 10,052 milliárd forintos össztámogatási kerettel. Több kritérium is kedvezőbbé vált, s bővült az igénybe vevők köre. Az idei pályázatok február 16-tól adhatók be.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) egy hónappal a beadási start előtt hirdette meg a kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését támogató pályázatait. Így bőven van idő megismerésükre és az előkészítésre. Érdemes minél előbb hozzáfogni, hiszen a tárca 2200-2400-ra becsüli a leendő nyertesek számát.
Az idei hét kkv-pályázat közül kettőt a Széchenyi vállalkozásfejlesztési program keretében írtak ki. Ezek együttes támogatási kerete 380 millió forint, aminek a büdzsé a forrása. Az öt uniós társfinanszírozású pályázat – amelyek a gazdasági versenyképességi operatív programba tartoznak – összkerete 9,872 milliárd forint. A források eredetének különbözősége a pályázókat nem érinti.
Az idén több pályázati feltétel vált kedvezőbbé és egységesebbé. A legnagyobb változás, hogy bővült a támogatást igénybe vevők köre. Ugyanis már az EU-feltételek szerinti árbevétel-, illetve mérlegfőösszeg-plafont vették figyelembe, amelyek változatlan létszámnál lényegesen magasabbak, mint a magyar definíciók. E szerint azon vállalkozások (gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók) jogosultak a támogatás igénybevételére, amelyek 250 főnél kevesebbet foglalkoztatnak, éves nettó árbevételük legfeljebb 40 millió eurónak megfelelő forint, vagy mérlegfőösszegük maximum 27 millió eurónak megfelelő forint. Ezek az értékek jóval meghaladják a 2003. évi pályázatoknál alkalmazottakat, amelyek ennél a létszám-kategóriánál (középvállalkozások) – 250-es forint/euró árfolyammal számolva – 10,8, illetve 16 millió eurót tettek ki.

Nicusor Dan nyerte a romániai elnökválasztást
95 százalékos feldolgozottságnál előnye behozhatatlan.