A kormány szerdán jóváhagyta az agrártermelők uniós csatlakozásának támogatására azt a 100 milliárd forintos EU-csatlakozási hitelprogramot, amelyet már korábban meghirdettek ra – tájékoztatta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön a szaktárcánál az újságírókat.
A miniszter elmondta: annak érdekében, hogy a mezőgazdasági termelők minél zökkenőmentesebben állhassanak át az uniós követelmények teljesítésére, a kormány 100 milliárd forintos hitelprogramot indít az átállás megkönnyítésére.
A mezőgazdasági termelők a hitelt 2-350 millió forintig vehetik fel, míg az integrátorok és a termelői szervezetek hitelfelvételének felső határa 750 millió forint. A kölcsön futamideje 5-10 év, egy-két év türelmi idővel 6 százalék körüli kamattal. A hiteligényléseket február 1-től lehet benyújtani a Magyar Fejlesztési Bankba, illetve a kereskedelmi bankokhoz.

Egymillióan elváltak, kilőtt az angolul beszélők száma, 75 ezerrel több külföldi él Magyarországon
Nemcsak a katolikusok, hanem a reformátusok és az evangélikusok száma is megcsappant. A népszámlálásból kiderült, hogy 1,2 millió nőnek nincs gyermeke, ahogy az is, hogy Budapesten minden harmadik házasra jut egy elvált személy.