Várhatóan februárban nyilvánosságra hozzák az M6-os autópálya koncessziós szerződésének feltételeit – jelentette be Csillag István gazdasági miniszter szerdán. A szaktárca tavaly az összes uniós csatlakozással összefüggő jogalkotási feladatát teljesítette.
Több mint 1300 oldalnyi jogszabályt “termelt” 2003-ban a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM). A feszített előkészítő munka eredményeképp sikerült az összes uniós jogalkotási feladatot teljesíteni, kialakultak a korszerű piacgazdaság keretei – közölte szerdán Csillag István, a tárca vezetője.
A politikus kiemelte a december végén, ellenszavazat nélkül szentesített autópálya-törvény jelentőségét, amely 2007-ig világos, kiszámítható feltételeket teremtett a sztrádaépítéshez.
A díjfizetési rendszer ésszerűsítése nyomán a GKM bevezette a négynapos autópálya-matricát, amely az idén már egész évben beszerezhető. A miniszter hozzátette, az M6-os sztráda koncessziós szerződésének részletei várhatóan februárban jelennek meg.
Lassan körmünkre ég a kötelező nyugdíjreform, de még sehol sem tartunk
Úgy tűnik, a kukában köthet ki az OECD friss nyugdíjtanulmánya. Mi azért végigvettük, hogy mi mindent javasoltak a magyar kormánynak.