A földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca vezetője és az MDF mezőgazdasági szakértője egyetértettek a Nemzeti Agrárkerekasztal főbb céljaival és összehívásának előkészítésével – derült ki azon a konzultáción, amelyet Dr. Németh Imre hivatalában folytatott Dr. Medgyasszay Lászlóval.
A megbeszélésen a felek hangsúlyozták: az agrárium és a vidék középtávú fejlesztésével összefüggő feladatok szükségessé teszik a Nemzeti Agrárkerekasztal összehívását. Dr. Németh Imre miniszter elmondta: a négy parlamenti párt, a Magyar Tudományos Akadémia, az Agrárgazdasági Tanács és az FVM egy-egy képviselőjéből álló előkészítő bizottság január 22-én tartja meg alakuló ülését. A testület feladata lesz, hogy ajánlást készítsen a plenáris ülés témáira, összehívásának időpontjára, valamint a résztvevők körére.

Kubatovék gyengesége lenne, ha a BL-zakók ellenére letérnének az új útról
Martin Albertsen az EHF honlapjának adott interjújában soha vissza nem térő alkalomként aposztrofálta a Ferencvárostól kapott ajánlatot, ezzel indokolva, hogy otthagyta a svájci női kézilabda történetének legnagyobb projektjét. „A belső ösztönöm azt súgta: csináld, Martin!” – tette még hozzá. Vajon nem csalódott már most a megérzéseiben?