Üzleti tippek

Nyolcszázmilliós versenyhivatali bírság 2003-ban

A Gazdasági Versenyhivatal 2003-ban rekordnagyságú, 792,4 millió forintnyi bírságot szabott ki. Ez 348,4 millióval több az előző évi összegnél – közölte Radványi Mihály, a GVH statisztikusa.

A bírság összegének emelkedése a 2001-ben hatályba lépett versenytörvény-módosítás fokozatos alkalmazásának eredménye. Ez lehetővé tette, hogy a bírság felső limitje akár az elmarasztalt vállalkozás nettó éves árbevételének 10 százaléka is legyen.

Főként kartellezés miatt büntettek

Tavaly a legtöbb bírságot, 638,5 millió forintot kartell-megállapodás miatt vetette ki a versenytanács. Ebből 360 milliót tett ki a mobiltelefon végződtetési díjáért kirótt, 203 milliót a mozit üzemeltetők kartelléért megállapított. Csaknem 30 millió forint volt a budapesti taxis társaságokra kivetett bírság.

A múlt évi összes bírságból további 90 millió forintot a fogyasztók megtévesztésével kapcsolatos esetek miatt róttak ki, 55,5 millió forintot az erőfölénnyel való visszaéléses esetek, 8,4 millió forintot a fúziókontrollal kapcsolatos versenyszabály-sértések miatt.

Tavaly a 237 versenyfelügyeleti eljárásból 171 zárult határozattal, 66 még folyamatban van, ebből 3 ügy szünetel. Ehhez hasonlóan 2002-ben 234 eljárásból 174 határozat született. A GVH 2003-ban 50 törvénysértést állapított meg, néggyel többet, mint 2002-ben.

Gyakori a fogyasztók tisztességtelen befolyásolása

Az elmúlt év december végéig a legtöbb, 33 elmarasztaló határozat a fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatti ügyekben született. Az ilyen típusú ügyekben 19-szer megszüntették az eljárást.

A GVH versenytanácsa 132 jogorvoslati kérelmet bírált el, ebből mindössze 10-nek adott helyet. Döntéseivel szemben a Fővárosi Bíróság 19 fellebbezésből mindössze 5 ügyben adott helyt a felperes kérelmének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik