Üzleti tippek

Február közepéig érvényes a tavalyi autópálya-bérlet

admin
admin

2004. 01. 06. 00:00

Február közepéig érvényesek a tavalyi évre váltott autópálya-bérletek, bőven van tehát idő az új vignetták beszerzésére. Az idén egész évben lesz négynapos matrica, ennek ára szezonálisan változik majd.

Az új évben sem kell eldobni a tavalyi éves autópálya-bérleteket, a matricák ugyanis február 15-ig jogosítanak az úthasználatra. Az idei esztendőre szóló vignettákat január elsejétől lehet megvásárolni, ezek 2005. január 31-ig, azaz 13 hónapig lesznek érvényesek.

További újdonság, hogy a decemberben újra bevezetett négynapos matrica 2004-ben már egész évben kapható lesz, egyelőre 970 forintért. Májustól szeptember végéig azonban 1 270 forintba, azt követően viszont ismét 970-be kerül majd a hétvégi utazásokhoz ideális jegy.

Átlagosan öt és fél százalékkal kell többet fizetni

A személygépjárművek autópályadíja 2004-ben átlagosan öt és fél, a tehergépjárműveké 18-20 százalékkal emelkedik. A személyautósok tíznapos matricájáért kétezer, az egy hónaposért 3 400, míg az évesért 30 500 forintot kérnek az árusítóhelyeken.

A D2-es kategóriába tartozó, hét és fél tonna alatti tehergépjárművek 10 napig 5 500 forintért, egy hónapig 10 ezer, egész évben pedig 88 ezer forintért közlekedhetnek az autópályákon. A hét és fél tonnánál nehezebb teherautók tíznapos matricáját 8 500, az egy hónaposat 14 500, az éveset 130 000 forintért lehet megvenni az idén.

Pár éven belül kiépül az elektronikus díjbeszedési rendszer

Több tárca együttműködésével megkezdődött hazánk hosszú távú autópályadíj-beszedési stratégiájának kidolgozása, ennek részletes tervei nyárra készülnek el. Az elektronikus díjbeszedési rendszer a tervek szerint 2005-2006-ban épülhet ki.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.