Üzleti tippek

Bezárt a répcelaki húsüzem – nem volt EU-norma

admin
admin

2004. 01. 06. 00:00

Eddig nyereségesen működött, mégis bezárták január elsejétől a Répce Hús Kft. répcelaki üzemét; a 9 dolgozót foglalkoztató húsfeldolgozó üzem nem tudta teljesíteni az uniós előírásokat, ezért az állategészségügyi hatóság megvonta a működési engedélyt.

Horváth Miklós ügyvezető az MTI-nek elmondta: ahhoz, hogy a termelés az uniós előírásoknak megfeleljen, 30 millió forintot kellett volna beruházni, ami hosszú távra veszteségessé tette volna a céget. A társaság tavaly 3,5 millió forintot költött korszerűsítésre, nagyobb beruházáshoz azonban pályázatokon sem sikerült támogatást elnyerniük. Az egykori Répcelaki Állami Gazdaság húsfeldolgozó üzemét nyílt pályázaton 1990-ben privatizálták.

A tulajdonosok a cég piaci értékét ma 60 millió forintra becsülik. “Tulajdonképp éveken keresztül eredményesen működtünk, ha veszteséget mutatott is néha a mérleg, az csak a fejlesztések miatt történt” – mondta az ügyvezető. Tájékoztatása szerint a cég éves árbevétele elérte a 100 millió forintot; az üzemben házias jellegű termékeket, füstölt kolbászt, disznósajtot készítettek, a termékek keresettek voltak.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Hajléktalanok mutatták meg féltett vagyonukat

Bavaria's State Premier Markus Soeder speaks to supporters after first exit polls were announced on public television at the Bavarian regional government building after the Bavaria state election in Munich, southern Germany, on October 14, 2018. (Photo by Christof STACHE / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.