A szakemberek szerint hasonló nagyságú földrengés évente néhányszor előfordul Magyarországon.
A Richter-skála szerinti 3,7-es erősségű földrengést érzékeltek Nagykanizsa térségében kedden reggel 8 óra 6 perckor – közölte a Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Intézetének munkatársa az MTI-vel.
“A földmozgás epicentruma Nagykanizsától néhány kilométerre délre volt, a rengéseket a Délnyugat-Dunántúl viszonylag kis övezetében, Zalaegerszeg magasságáig észleleték” – mondta el telefonon Tóth László szeizmológus.
Nagykanizsai észlelések szerint a mintegy 15-20 másodpercig tartó rengés hatására csillárok lengtek ki, háztartási eszközök zördültek meg, és egy-két helyen vékony vakolatrepedések is keletkeztek. Kampel Oszkár, a katasztrófavédelem megyei parancsnoka az MTI érdeklődésére elmondta, hogy károkról nem kaptak bejelentést.

Megcsinálták komolyban a papa kedvenc szexfilmjét, de bár ne tették volna
Feminista kollektíva forgatta újra a fél évszázada készült Emmanuelle-t. A nedves álmok felkorbácsolásának vége, ezúttal nem a férfi nézők kielégítése a cél.