Üzleti tippek

Újabb milliárdok a fővárosi vállalkozóknak

Még 2,5 milliárd forintot igényelhetnek a fővárosi vállalkozók a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítványtól.

A hitelre ameddig a keret tart, folyamatosan lehet jelentkezni – tájékoztatta a Budapest Portált Katona Ágnes, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) hitelprogram-vezetője. Elmondta: az áprilisban elindult Budapest Kisvállalkozói Hitel Program keretében egy vállalkozó maximum 15 millió forintot igényelhet . A kérelmeket hitelbizottság bírálja el a befogadástól számított 1 hónapon belül. A kérvényező a feltételek teljesülése estén automatikusan jogosult a kamattámogatásra, így a jelenlegi 12,8 százalékos kamat helyett mindössze 7,8 százalékot kell fizetnie. A hitelvisszafizetés futamideje maximum 60 hónap, amit a kérelmező a saját igényeinek megfelelően csökkenthet. A hitelkonstrukcióval kapcsolatos információt a BVK központjában (Budapest, 1072 Rákóczi út 18), vagy az alapítvány honlapján a (www.bvk.hu) lehet kapni.

Tájékoztató a Budapest Kisvállalkozói Hitel Program feltételrendszeréről

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány, a Polgári Takarékszövetkezet, a Hitelgarancia Rt. és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium együttműködésének eredményeként jött létre a Budapest Kisvállalkozói Hitel Program.

A budapesti vállalkozók erősítésének, fejlesztésének felgyorsítása érdekében a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) egy a vállalkozói igényeknek jobban megfelelő, korszerű, a mikro-, kis-, induló- és kezdő vállalkozások életszerű, valós igényeinek megfelelő finanszírozására alkalmas hitelcsomagot hozott létre. A hitelkonstrukció pénzügyi forrásait a PHARE, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, Budapest Főváros Önkormányzata, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által nyújtottak mellett jelentős mértékben a Polgári Takarékszövetkezet biztosítja. A Program működését a Hitelgarancia Rt. készfizető kezességvállalása támogatja.

A konstrukció részletes feltételrendszerét a BVK honlapján megtekintheti és a szükséges dokumentumokat onnan letöltheti. Szükség esetén igénybe veheti a BVK központjában található szakkönyvtár internet szolgáltatását, ahol több számítógép áll a vállalkozások rendelkezésre.

A konstrukcióban nyújtható hitel felső határa 15 millió forint, amely a BVK által odaítélt kedvezményes fejlesztési hitelből és ezt kiegészítve a Polgári Takarékszövetkezet által nyújtott pénzpiaci hitelből áll. A hitelfolyósítások forrásainak aránya minden esetben úgy oszlik meg, hogy 6 részt a BVK, 9 részt a Polgári Takarékszövetkezet nyújt.

A Budapest Kisvállalkozói Hitel Program keretében azon vállalkozások fejlesztési elképzelései finanszírozhatók, amely
ˇ vállalkozás Budapesten bejegyzett, vagy bejegyzésre jogosult, illetve budapesti telephellyel rendelkező gazdálkodó szervezet, ahol a külföldi tulajdonos tulajdoni hányada nem haladja meg a 25 %‑ot, illetve Budapest területére érvényes vállalkozói igazolvánnyal, működési engedéllyel rendelkező egyéni vállalkozás;
ˇ vállalkozás állami vagy önkormányzati tulajdonosi részaránya – tőke, vagy szavazati jog alapján – külön-külön és együttesen sem haladja meg a 25 %-ot;
ˇ vállalkozás előző évi nettó árbevétele legfeljebb 700 millió Ft, vagy mérleg főösszege legfeljebb 500 millió Ft;
ˇ összes foglalkoztatottainak létszáma 50 főnél kevesebb;
ˇ vállalkozás rendelkezik megvalósítható üzleti tervvel;
ˇ vállalkozás rendelkezik a tervezett fejlesztés nettó összköltségének minimum 25 %-ának megfelelő saját forrással;
ˇ vállalkozásnak nincs lejárt hiteltartozása, köztartozása;
ˇ a hitel felvételéhez a Hitel Bizottság által elfogadott fedezetet nyújt.
A hitellel kapcsolatos egyéb információk:
ˇ a hitelek forrásösszetételének aránya minden esetben megegyezik a 15 millió forint felső összeghatár arányaival, azaz 6:9.
ˇ A hitelek felhasználhatók gépek, berendezések és egyéb állóeszközök, valamint forgóeszköz vásárlására.
ˇ A hitel nem használható fel olyan költségek fedezésére, mint például bérek, bérleti díjak, energiaköltségek.
ˇ A hitelből az ÁFA összege nem finanszírozható.
ˇ Az alkalmasság feltétele, hogy a hitelfelvevő saját forrásaiból is hozzájáruljon a befektetéshez. A hozzájárulás nem lehet kevesebb, mint a fejlesztés nettó értékének huszonöt százaléka.
ˇ A saját erő meglétét készpénzben, illetve a Hitel Bizottság döntését követően kiállított, a hitelcélként megjelölt fejlesztésre vonatkozó kifizetett számlákkal kell igazolnia.
ˇ A hitel biztosíték ellenében kerül folyósításra, amely elfogadása a Hitel Bizottság döntése alapján történik.
ˇ A Polgári Takarékszövetkezet által biztosított hitelrész után a Hitelgarancia Rt 80 %-os mértékben készfizető kezességet vállal. Ezen kezességvállalási díj összegét a TKSZ a vállalkozásra hárítja. A díj mértéke éven belüli hitel esetén 0,5 %, éven túli hitel esetén 1,2 % a garantált összegre vetítve. A kezességvállalási díjhoz a Gazdasági Minisztérium 50 %-os támogatást nyújt.

A Budapest Kisvállalkozói Hitelhez vissza nem térítendő kamattámogatás is kapcsolódik. A kamattámogatási kérelmet a hitelkérelemmel együtt kell benyújtani, és az ezzel kapcsolatos döntés is a hitelkérelemmel egyidőben történik. Az alkalmas vállalkozások számára a kamattámogatás ezzel automatikussá válik, külön eljárást nem igényel. A kamattámogatás elnyerésének feltételrendszerét külön tájékoztató tartalmazza. A Hitel Bizottság dönthet úgy is (a kamattámogatás nyújtását kizáró tények esetén), hogy a hitel folyósítható. Ebben az esetben a vállalkozásnak a teljes kamat összegét meg kell fizetnie, az egyéb feltételek változatlanok.

A program lebonyolítása az alábbi rend szerint történik: 

ˇ A hitelkonstrukcióval kapcsolatos információnyújtás, és tanácsadás a BVK központi irodájában történik. 
ˇ A kérelmek benyújtásához szükséges nyomtatványok a BVK által szervezett tanácsadáson szerezhetők be. A tanácsadáson való részvétel a hitelkérelem benyújtásának feltétele. 
A programban részt vevő vállalkozásokat regisztráljuk. A regisztrációs díj az alábbi szolgáltatásokat tartalmazza: Részvétel egy csoportos tanácsadáson, 1 db hitelkérelmi csomag átvétele, nyomtatott formában, 1 db floppy lemez átvétele, amely a hitelkérelmi nyomtatványokat tartalmazza, 1 db jelszó az Internet Alapú Üzleti Terv Oktatási Program használatához, 4 alkalommal egyéni tanácsadás, összesen maximum 4 óra időtartamban,  
ˇ A regisztráció 60 napos időtartamra szól. Amennyiben a vállalkozás ezen idő alatt nem tudja hitelkérelmi pályázatát benyújtani, ismételten regisztráltatnia kell vállalkozását. 
ˇ A kérelmeket a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Központ fogadja be. 
ˇ A kérelmek feldolgozását, a vállalkozás helyszínen történő megtekintését a két finanszírozó cég munkatársai együttesen folytatják. 
ˇ A kérelmek elbírálása és az ezzel kapcsolatos döntések meghozatala a független szakértőkből álló Hitel Bizottság feladata. 
ˇ A pozitív döntés alapján két kölcsönszerződés és egy kamattámogatási szerződés készül. 
ˇ A vállalkozó biztosítást köt a hitelből vásárolt eszközökre és egyéb biztosítékokra. A hitel teljes visszafizetéséig a biztosítás kedvezményezettje a BVK és a Polgári Takarékszövetkezet. 
ˇ A hitel folyósítása előtt a vállalkozónak be kell nyújtania a biztosítékhoz kapcsolódó valamennyi iratot. 
ˇ A hitelszerződéseket és a biztosítéki szerződéseket tartozáselismerő közokiratba kell foglalni, amely egységes törlesztési táblát tartalmaz. 
ˇ A kamattámogatási szerződés nem kerül közokiratba. 
ˇ A hitel folyósítása legfeljebb 3 részletben, a saját erő felhasználását követően számlák ellenében történik. 
ˇ Rendelkezésre tartási idő 2 hónap, amely legfeljebb 6 hónapra meghosszabbítható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik