Üzleti tippek

Olcsóbb lesz a lakáshitelezés közjegyzői díja

Januártól összességében több mint ötven százalékkal csökkentenék a kereskedelmi bankok államilag támogatott lakáshitel-szerződéseinek közjegyzői költségeit – írja a Világgazdaság. Úgy néz ki, olcsóbb lesz a közjegyzői irodában szerződni, mint a pénzintézetben.

A tervek szerint januártól megváltozik az államilag támogatott lakáshitelezéssel kapcsolatos közjegyzői díjszabás. A kereskedelmi bankok hitelei esetében előreláthatólag a jelenlegi kiadások felénél is kevesebbet kell majd fizetni. Egyúttal csökkennek a jelzáloghitel-intézetekkel kötött szerződések közjegyzői költségei is, amelyek ma – figyelemmel az ezekben az esetekben kötelező közokiratba foglalással – az eredeti díjszabás negyedét teszik ki – tudta meg a Világgazdaság.
Juhász Edit, az igazságügyi tárca főosztályvezető-helyettese közölte: az okirat elkészítésével járó munka legkevesebb tízezer, maximum 28 ezer forintba kerülne. A kiadmányokért és egyéb közjegyzői készkiadásokért 15 ezer forint járna. Magasabb azonban a fizetség, ha a szerződést nem a közjegyzői irodában, hanem a bankban kötik meg. Ott az okiratkészítés díja 15 ezertől 35 ezer forintig terjedne, a kiadmányok tarifája pedig 20 ezer forint lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik