Üzleti tippek

Sertéstenyésztők: 8-10 milliárdos veszteség az idén

A sertéstenyésztők az idén várhatóan 8-10 milliárd forintos veszteséget könyvelnek el, mivel a felvásárlási árak csökkennek, ugyanakkor a takarmányárak rendkívüli módon nőttek – hangzott el a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) sertéstenyésztői választmányi ülésén csütörtökön Budapesten.

Tóth István, a MOSZ titkára elmondta: az idei év első kilenc hónapjában a közepes minőségű sertés átlagos felvásárlási ára 232 forint volt kilogrammonként, míg az önköltség 285-300 forint. Az idén megszűnt a tenyésztők minőségi felárral való támogatása, ami 15-20 forintos kilogrammonkénti bevételkiesést jelent egy-egy tenyésztőnek.

A tenyésztők szerint kimerült az a több milliárd forintos forrás is az agrártárcánál, amely biztosította az úgynevezett haszonállat-tartási támogatást, ebből a tenyésztők 2-3 ezer forintot kaptak sertésenként. Ehhez társult még, hogy az utóbbi két-három hétben az addigi 250-260 forintos kilogrammonkénti átlagos átvételi ár fokozatosan 230 forint körülire esett vissza kilogrammonként.

A tenyésztők nincsenek egységes állásponton abban, hogy kínálati vagy keresleti piac van-e jelenleg. Vannak megyék, ahol keresleti a piac, máshol viszont túlkínálat van a sertésekből. Abban viszont egyetértenek a tenyésztők, hogy a piaci “mélyrepülést” csak úgy lehet megállítani, ha az agrárkormányzat hathatós intézkedéseket tesz a piaci stabilitás biztosítására. Ez Tóth István szerint azt jelentené, hogy decemberben az agrárkormányzat meghirdeti: januártól támogatja mind a hasított félsertés, mind az élő állatok exportját. Erre a MOSZ titkára szerint a WTO-egyezmény is lehetőséget biztosít Magyarország számára.

Tóth István úgy vélte ugyanis, hogy a következő év első négy hónapjában még a tenyésztőket a lehetőség szerint támogatni kell, mielőtt Magyarország az unió tagjává válik. Ez a MOSZ számításai szerint 1,5-2 milliárd forintos támogatást jelentene a sertésszektor számára. Az idén a sertéságazatot az agrárkormányzat mintegy 12 milliárd forinttal támogatja, míg tavaly még 14 milliárd forinttal.

Arra a kérdésre, hogy milyen helyzetbe kerülnek a sertéstartó gazdák az
uniós csatlakozást követően, Tóth István nem tudott egyértelmű választ adni, mivel a helyzet szerinte még nem kellően tisztázott. Jelezte ugyanakkor, hogy azok a sertéstartók, akik nem rendelkeznek szántóterülettel, nehezebb helyzetben lesznek a csatlakozást követően, mint akik tudnak takarmányt termeli és így uniós támogatáshoz is jutnak majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik