Üzleti tippek

Pályázati pénzből nívósabb vendéglátás

admin

2003. 11. 26. 00:00

Az idei balatoni turisztikai pályázatokon 112 pályázó összesen 275 millió forint támogatást nyert – tájékoztatta Kovács Miklós, a Magyar Turizmus Rt. balatoni irodájának igazgatója az MTI-t.

A márciusban kiírt Széchenyi Turizmusfejlesztési Program öt balatoni régiós pályázatára együttesen 184, formailag megfelelő pályázati anyag érkezett. Az összes támogatási igény 636 millió forint, ami a rendelkezésre álló 275 millió forint 2,5-szerese. A források újrafoglalására, díszkutak létesítésére, szabadtéri színpadok, mozik felújítására kiírt pályázatra 12 pályázat érkezett, összesen 29 millió forint igénnyel; ebből 9 pályázat 20 millió forint támogatásban részesült.

Legtöbbet, 5 millió forintot, Siófok önkormányzata kapott a Millenniumi liget váltakozó vízképű szökőkútjának megvalósítására, s a pályázaton nyert támogatásnak köszönhetően például a hévízi kórházban Zsolnay-díszkút, ugyancsak Hévízen köztéri szökőkút, Balatonfüreden pedig a Kerek-templom előtti téren díszkút épülhet.

A rendezvények támogatására beérkezett 91 pályázatból 37-et ítéltek támogatásra méltónak. Az igényelt összeg 299 millió forint, a támogatott pályázatoknak 74 millió forintot ítéltek meg. Ötmillió forint körüli támogatást nyertek a több helyszínhez kötődő Balaton Fesztivál, a Tihanyi Nyár, a Keszthelyi Nyári Játékok, a Balatonfüredi Borfesztivál, valamint a siófoki Aranykagyló Nemzetközi Folklórfesztivál szervezői.

A marketing-eszközök támogatására összesen 28 pályázat érkezett 79 millió forint igénnyel, s 19 pályázat összesen 38 millió forint támogatást kapott. A balatoni idegenforgalmi piacszervezésre támogatást kérők és elnyerők közt szerepel mások mellett a Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal, amely kiadványt jelentet meg, a Balatonföldvár környéki települések társulása, amely tájékoztató térképeket és táblákat helyez el, valamint Zalakaros és Balatonfüred önkormányzata, amelyek a tájékoztatást korszerűsítik.

A fürdőzés feltételeinek javítására, játszóterek kialakítására meghirdetett
pályázatra jelentkező 18 pályázatból – amelyek összes igénye 73 millió forint volt -, 17 pályázatot összesen 60 millió forinttal támogatnak a kiírók. A közparkok, túraútvonalak rendbetételére 35 pályázó jelentkezett, a teljes igény 156 millió forint, s a 30 nyertes pályázat 83 millió forint támogatásban részesült.

Siófok a most elnyert tízmillió forinttal folytathatja az Ezüstpart sétányának a felújítását. A Balatoni Hajózási Rt. a füredi kikötő környezetének rendezésére, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park a Keszthelyi-hegység sétaútjainak tájékoztató rendszerére és a Koloska-völgyi természetjárás lehetőségeinek a fejlesztésére, Füred a Kerek-templom előtti tér rendbetételére, a hévízi kórház sétányainak felújítására, Balatonalmádi pedig a tóparti sétány szebbé tételére kapott jelentős támogatást.


vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.