A teherfuvarozók és a ruházati kereskedelemmel foglalkozó vállalkozások számíthatnak szigorú ellenőrzésre, közölte a Napi Online. Emellett figyelik, hogy az eva-alanyok számlái mögött valódi teljesítmény áll-e, és kiemelt területetek a beruházási adó kedvezmények, valamint az EU-n belüli beszerzés és értékesítés.
Veszélyben az idei jutalom Korántsem biztos, hogy az APEH és a VPOP dolgozói – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – hozzájutnak szokásos éves jutalmukhoz, mert a feltételül szabott bevételi tervek túl magasak. A költségvetés alapján elvileg már november végén jelenthetnék az előirányzatok teljesítését a felettes Pénzügyminisztériumnak, ám az APEH esetében az szja-, míg a VPOP-nál a vámbevételek alakulása nem kecsegtet túl sok jóval. A munkaadói járulékokkal együtt az APEH 8,9628 milliárd, az ORFK kötelékeibe tartozó adónyomozói csapat 277,2 millió, a VPOP pedig 3,835 milliárd forint jutalomra lenne jogosult idén.
November sohasem számított erős hónapnak az adóbevételek szempontjából, márpedig ahhoz, hogy teljesüljenek a feltételek, 242,4 milliárd forintot kellene beszednie ebben a hónapban az adóhivatalnak – ehhez képest január és október között átlagosan havi 230 milliárd forint folyt be az adóhivatalhoz az áfából és az szja-ból.

Tartozások miatt autós sztrájkot tartottak az akkumulátorgyár-óriás egyik építője ellen
Mintegy 3-400 munkavállaló akasztotta meg a forgalmat az Iváncsán, még a Mediaworks lapja is beszámolt róla.