Románia és Magyarország között a kölcsönös befektetések jelentős gyarapodása várható – állapította meg csütörtökön Kolozsváron Halász János, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság (ITDH) romániai hálózatának vezetője.
Halász azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyen beszámoltak a Kolozsváron november 28-29-én kezdődő, az ITDH és a Kolozs megyei kereskedelmi és iparkamara szervezésében rendezendő román-magyar üzletember-találkozóról. A szervezők a kis- és a közepes vállalkozások jelenlétére számítanak, mivel Romániában 4285 magyar, illetve román-magyar vegyes tőkéjű vállalatot jegyeznek, s ebből csak 85 számít nagy cégnek. A legfrissebb adatok szerint Románia importjában Magyarország a hetedik partnernek számít, megelőzve olyan uniós tagállamokat, mint Nagy-Britannia és Ausztria.
A kereskedelmen túl a két ország az idegenforgalom terén is komoly partnernek számít, mivel a külföldre utazó románok első számú célországa Magyarország, emellett a Romániába érkező turisták közül minden harmadik magyar. A magyarországi cégek jegyzett törzstőkéje Romániában eléri a 230 millió dollárt. Halász János szerint azonban ez az összeg figyelmen kívül hagyja a cégek forgalomban lévő aktíváit és a vállalatok vagyonát. Úgy vélte, hogy a magyar beruházások valójában elérik az 500-600 millió dollárt.

Olcsón termeli az áramot, sokat kereshet rajta, mégis milliárdokkal csökkent a Paksi Atomerőmű profitja
Felrobbant az áram ára, de a Paksi Atomerőmű Zrt. ebből nem sokat profitált a múlt évben.