Várhatóan csak a felét kaphatják meg az aszálykárosult gazdák az általuk kért támogatási összegnek a túligénylés miatt. Újra át kell csoportosítani az 50 milliárd forintos kedvezményes aszályhitelcsomagot, mert egyes bankoknál kimerült a pénzkeret.
Bár csak az érintett gazdálkodók fele nyújtotta be végleges aszálykár-enyhítési igényét, már a múlt héten kimerült az állami támogatási keret, közölte lapunkkal Németh Imre agrárminiszter. A kormány korábban 10 milliárd forintos vissza nem térítendő kompenzációról döntött, de a megyei hivatalok már 15 milliárdnyi dotációs igazolást adtak ki.
Az FVM rendelete szerint a termelők november 30-ig nyújthatják be végleges támogatás iránti igényüket, ha az idei rendkívüli szárazság nyomán legalább 30 százalékos kárt szenvedtek. (Dotációs előleg címén korábban már hozzájuthattak 3,4 milliárd forinthoz.) A jelentős túligénylés miatt a kérelmek összesítése után a tárcának december 10-ig „arányos visszaosztást” kell majd alkalmaznia, hogy az egy-egy gazdálkodóra jutó teljes támogatást meghatározhassa. Valószínűsíthető, hogy a termelők az általuk igényelt összeg felét kaphatják csak meg – mondta a miniszter.
Várhatóan újbóli átcsoportosításokat kell végrehajtani az aszálykárosult termelőknek járó, 50 milliárd forintos kedvezményes hitelcsomagban is, mert több pénzintézetnél kimerült a korábban megállapított keret. Ugyanakkor Németh szerint az is látható, hogy egyes bankok valójában nem kívánnak foglalkozni e kölcsönügylettel. A múlt hétig záradékolt, 23 milliárd forintnyi hitelkérelmet összességében mégis időarányosnak minősítette. (A kölcsönigény mára 29 milliárdra nőtt.)
A gazdálkodók december 20-ig adhatják be hitelkérelmeiket, ha legalább 20 százalékos kárt szenvedtek. Az agrártárca kimutatásai szerint a bankok a záradékolt kérelmekből a közelmúltig 11 milliárdnyi hitel kihelyezéséhez járultak hozzá, amiből 6 milliárdot folyósítottak is. Mint ismert, az állami garanciavállaláshoz kötődő hitelmennyiség egyes takarékszövetkezeteknél már több hete elfogyott, ezért az illetékes tárcák a tartalékba helyezett 3 milliárdos garanciaöszszeget felosztották. Erről azonban ágazati értesülések szerint máig nem született megállapodás a PM és az érintett bankok között. Németh szerint mindenesetre a további átcsoportosításoknak sem lehet akadálya, ha kiderül, hogy egyes pénzintézetek saját keretüket nem használják fel.
Hitelhez jutási szempontból lehangoló az országos kép, a gazdálkodók töredéke juthat csak a kedvezményes forrásokhoz – állította Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke. Információi szerint a bankok a hitelkihelyezésekhez sok esetben különleges garanciákat kérnek, 3 millió forintos igény alatt pedig általában nem állnak szóba a termelőkkel. Jakab hozzátette: az egyébként is kevesellt, 10 milliárd forintos végleges állami támogatás jelentőségét csökkenti, hogy a kárenyhítéshez 5 milliárdot más agrárdotációktól vont el az FVM. Az anomáliák miatt a dotációs összeg és a kedvezményes hitelkeret sürgős bővítésére lenne szükség – állítja a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége.
„Ha ezt nem egy állam csinálja, akkor egyértelműen terrortámadás”
Az elmúlt napokban lezajlott tömeges libanoni robbantásokat az iszlám világ egyértelműen terrorcselekményként könyveli el, de nyugati szakértők szerint is nemzetközi jogot sért egy ilyen támadás végrehajtása.